Elképesztő hír járta át tegnap a világmédiát: a Szentszék szóvivője gyakorlatilag elhatárolódott egy pápai kijelentéstől. Egészen pontosan olyan esemény történt, amire a modern időkben nem volt példa: a szigorú egyházi protokollt megkerülve a pápa nem római püspökként, hanem egyszerű lelkipásztorként egy magánbeszélgetésben olyasmit mondott, ami a tanítással ellenkezik. Ennek hatása komolyabb lehet, mint most gondoljuk.

A II. világháború során a történészek szerint csak a dachaui táborban 1500 papot öltek meg. A katolikusok azért váltak ellenséggé, mert pápai felhívásra segítették, bújtatták a zsidókat. Hitler egyik minisztere azt tervezte, hogy beépített papokkal bizonytalanítják el a híveket. Érdekes, hogy hasonló terve volt a kommunistáknak, mikor a Szentszéktől függetlenül kialakították az itthoni békepapi hálózatot, s például a budapesti Szent István-bazilika plébánosává egy kiközösített papot tettek. A stratégia azonos: zavart kelteni a katolikusok körében.

Sajnos azonban nem csupán az ellenséges erők képesek erre, hanem igen sokszor mi magunk is. Mikor a tradicionális szemléletű katolikus megítéli a csak vasárnapi hívőket vagy a neofitákat (új betérőket). Most pedig maga a Szentatya mondott olyasmit, ami egy katolikus gondolkodó szavai szerint csak arra jó, hogy a hívőket két csoportra ossza: akik örvendeznek és akik kétségbe esnek.

Ferenc ugyanis híres szokásához híven fölhívott egy laikust, egy olyan hölgyet, aki levelet írt neki, mert a helyi plébános nem engedte őt gyónni és szentáldozáshoz járulni rendetlen életállapota miatt. Sajnos a nem hívők számára nehéz megérteni, hogy ez nem kiközösítés: a szentmisék alatt többen is ülve maradnak, mikor nem vehetnek részt az eucharisztikus kommunióban, ez pedig egyáltalán nem büntetés, hanem életállapotuk természetes következménye.

A hölgy ugyanis házasságot kötött egy korábban elvált férfival. Egyházjogilag feltehető, bár erről a híradások különbözőképpen számolnak be, hogy a férfi első házassága egyházi volt, vélhetően ezért lehetetlen is, hogy újraházasodjon. A helyzet ugyanis az, hogy itt kánonjogi értelemben nem egy elvált férfiról van szó, hanem egy házasról: az egyházi házasság föl nem bontható, legföljebb érvényteleníthető, ha az érseki bíróság úgy találja, hogy eleve érvénytelen volt valamilyen ok miatt. Jogilag tehát itt szimultán második házasságról van szó, amely természetesen érvénytelen, hiszen egyszerre két házassága senkinek sem lehet.

A gyóntató atya ezért jól döntött: sajnos hiába gyón egy halálos bűn állapotában megátalkodott (a bűnös élethelyzetről tudó, de abban megmaradó) hívő, a bűnbánati szentség neki érvényesen nem szolgáltatható ki. Nem bánhatta meg, hiszen úgy él: s anélkül kegyelmi állapotba nem kerülhet, tehát áldozni nem tud.

Ferenc azonban (aki a férj szerint Bergoglio atyaként mutatkozott be, utalva arra, hogy nem pápai, csupán papi minőségében beszél) azt mondta, vegye nyugodtan magához a Szent Ostyát.

A jezsuita pápa különútja

Arról tudunk, hogy az idei rendkívüli szinódus, sőt a jövő évi rendes szinódus témája is a családpasztoráció lesz, kiemelt helyen kezelve az elváltak helyzetét. Azt is tudjuk, hogy Ferenc szerint elérkezett a kegyelem ideje a második házasságukban élőknek. Jelenleg azonban kánonjogilag lehetetlen, hogy érvényesen áldozzon valaki, aki jogilag a Tízparancsolat ellen vétő módon házasságtörésben él. Amit Ferenc most engedélyezett, az feketén-fehéren szentségtörés, ráadásul a legnagyobb szakramentumunkat, az Oltáriszentséget érinti. Ez azért is súlyos, mert ezzel kapcsolatban olyan súlyos szentségtörés is elkövethető, amely a Szentszéknek fenntartott kiközösítéssel jár: az elkövetőt csak maga a pápa (vagy általa kinevezett apostoli gyóntató) oldhatja föl.

Meg kell érteni, hogy mikor egy ilyen élethelyzetbe került ember nem áldozik, azzal nemhogy kívül reked, de éppen a Krisztushoz való hűségét bizonyítja! XVI. Benedek azt kérte, ha valaki tapasztalja, hogy papja megsérti a liturgiát, forduljon elöljáróhoz. De mit tegyünk, ha maga az új pápa teszi ezt állandóan? A mise Krisztus misztikus teste, mely minden szabálytalansággal vérezni kezd: s maga Ferenc is számtalanszor szegte meg a miseszabályzatot. Most pedig konkrétan kánonjogilag és gyóntató atyaként is elfogadhatatlan kijelentést tett. De hát mégis ő a pápa. Ebben áll a zavar.

Látni kell, hogy a pápai tévedhetetlenség csak nagyon szűk szabályok között működik, például csak dogmatikai kérdésekben. Jelen esetben nem áll meg, ráadásul elvileg egy pápa is kerülhet eretnekségbe. Az nem világos a jog szerint, hogy ilyenkor ki tud eljárni, mivel a római püspök fölött nem áll senki, de elvi lehetősége van. Éppen ezért nem is kell a Szentatya véleményét mindig tényként elfogadni, vitázni is lehet vele, de katolikusként, a pápai egységben minden kritikánkat természetesen szeretetből fogalmazzuk meg.

Jelen helyzetben persze nem olyan súlyos a helyzet, hogy szakadást határozzon meg, de elég súlyos, hogy a különböző egyházközségekben zavart okozzon, megossza a hívőket. Sok laikus üdvözli, mert érintett, azok az egyháztámadó hangok pedig elégedetten dőlnek hátra, akik azt hiszik, hogy az Anyaszentegyház egy multinacionális vállalat, amelynek egy vezérigazgatója azt mond, amit akar.

Egy amerikai püspök mondta, hogy a világon nincs száz ember, aki valóban gyűlöli a Katolikus Egyházat, de sok ezrével vannak, akik utálják azt, amit annak hisznek. Az ilyen zavarok nem segítenek abban, hogy ez változzék. Illő és elégséges, mikor Scola bíboros áldozáskor kihívja a szimultán házasságban élőket, de csak megáldja őket, ahogyan csak megáldják az áldoztatók az elsőáldozásuk előtt álló kisgyermekeket is. Senki sem gondolja, hogy ezek az gyermekek az egyháztestből ki lennének zárva, de még nem gyónnak, nem áldoznak. Talán megkeresztelve sincsenek.

Ferenc pápa, aki személyiségéből adódóan éhes a szeretetre, örömét leli benne, ha örülnek neki, elfogadják, lelkipásztori támogatásból kiengedte a populizmus szellemét a palackból. Ha ezt pár évvel korábban teszi, a magánbeszélgetésének semmi következménye sem lenne, hiszen XVI. Benedek ifjú papként még például a cölibátus ellen emelt szót. De a Vatikáni Palotából indított hívás már más súllyal bír. A jezsuita szerzetesek jellemzően civil ruhát húznak, még a szerzetesi habitust is föladták évszázadokkal ezelőtt. De a megszentelő pápai hivatásba került jezsuita ne feledje soha, hogy a fejére húzott infula több egyszerű ruhadarabnál: a világ hívői és hitetlenei is rá szegezik tekintetüket. Ahogyan a hívő már nem önmagáért él, hanem Krisztus él őbenne, ugyanígy a pápa elhagyja régi nevét, újat kap, mert új feladata új embert követel meg. Ha eközben magánemberként, eredeti nevét használva telefonálgat, olyan helyzetbe kerülhet, mint az, aki két urat akar szolgálni egyszerre: bizonytalanná válik, zavart kelt, személyében kettészakad.

Imádkozzunk érte, hogy a Szentlélek óvó figyelemmel vezeti Krisztus jegyesét, az Egyházat a szinódusok alatt is.