Egy saját logikai parafrázisát jegyeztem le Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás – az alábbi előadásomban hivatkozott és ajánlott – ontológiai (“lételméleti”) istenmagyarázatának (illetve azok egy kis részének). Aquinói Arisztotelész tételeit dolgozta tovább, és azonosította Arisztotelész elméleti konstrukcióját a bibliai Istennel.
Dr. Raffai Péter asztrofizikus vendégcikke.
Az ontológiai istenérv, (néhol) saját szavakkal
Nevezzük a gondolatainkon kívüli világot és elemeit együtt egyszerűen valóságnak.
Nevezzünk entitásnak minden fogalmat, ideát, vagy tárgyat, amelyet elképzelni, elgondolni tudunk, amelynek elméleti koncepciója vagy vetülete van a gondolataink közt. Az entitások a gondolataink közt per definitionem léteznek, nem feltétlenül léteznek azonban a valóságban is. Azokat az entitásokat, amelyek a valóságban is léteznek, nevezzük egyszerűen létezőknek.
Minden entitásnak van lényegi tulajdonsága. Egy entitás lényegi tulajdonsága, ami azzá teszi az adott entitást, ami; ami egyedivé és megkülönböztethetővé teszi más entitásoktól. Egy entitásról nem mindig felismerhető, hogy mely tulajdonsága a lényegi, de minden entitásnak per definitionem kell, hogy legyen lényegi tulajdonsága, hiszen ez teszi a létezésén túl egyedi entitássá.
Minden entitásnak lehetnek járulékos tulajdonságai. Egy entitásnak járulékos tulajdonsága, ami esetleges vagy időben véges, és aminek megszűnése vagy nem-fennállása még nem zárja ki az entitás egyediségét és megkülönböztethetőségét.
Valamely entitás egy tulajdonsága vagy lényegi tulajdonság, vagy járulékos tulajdonság, harmadik eshetőség nincs.*
Minden entitás, amelynek a gondolatainkon kívüli létezése csak járulékos tulajdonsága, egy másik létezőtől kell, hogy nyerje a gondolatainkon kívüli létét. Azt a létezőt, amelytől egy a valóságban járulékosan létező entitás a gondolatainkon kívüli létét nyeri, nevezzük a valóságban járulékosan létező entitás okának, míg a valóságban járulékosan létező entitást a létező okozatának.
Tekintve, hogy léteznek létezők, ebből az következik, hogy léteznie kell olyan létezőnek, amelynek a valóságban létezése az ő lényegi tulajdonsága.
Annak a létezőnek, amelynek a gondolatainkon kívüli létezése lényegi tulajdonsága, a valóságban öröktől fogva létezőnek kell lennie: nem lehet kezdete, így oka sem. Azt a lehetőséget, amely szerint egy ilyen létező a valóságban létezésének saját maga lehet oka, kizárhatjuk az alapján, hogy a gondolatainkon kívüli okság mindig a gondolatainkon kívüli létezést feltételez még az okozat létrejötte előtt. Vagyis annak feltétele, hogy egy ilyen létező a valóságban létezésének önmaga legyen oka, az, hogy a létező már a létrejötte előtt is létezzen. Ez pedig nyilvánvalóan vagy ellentmondás, vagy fogalmilag azonos azzal az esettel, amikor a létező a valóságban öröktől fogva létezik.
Az előzőekből következik tehát, hogy minden entitásnak, amelynek a gondolatainkon kívüli létezése csak járulékos tulajdonsága, ez a létező szükségszerűen első oka kell, hogy legyen.
Az a létező, amelynek a gondolatainkon kívüli létezése lényegi tulajdonsága, szükségszerűen csak egyetlen entitás lehet. Amennyiben ugyanis két vagy több entitásnak is azonos lenne a lényegi tulajdonsága (amely itt a nevezett entitások a gondolatainkon kívüli létezése), úgy azok per definitionem megkülönböztethetetlen, egyedi entitások kellenek, hogy legyenek.
Nevezzük ezt a létezőt, amelynek
(a) lényegi tulajdonsága a valóságban lét,
(b) öröktől fogva létezik,
(c) első ok, és
(d) egy,
az egyszerűség kedvéért Istennek.
Lehet-e maga az Univerzum Isten? Nem, mert bár teljesítheti az Isten fogalom valamennyi más kritériumát, tudjuk azonban, hogy nem öröktől fogva létezik, és így a valóságban léte is csak járulékos tulajdonsága lehet.
Lehet-e a multiverzum – valóságosságában nem igazolt koncepció volta ellenére is – Isten? Nem, mert a multiverzum vagy per definitionem nem egy, vagy nem multiverzum.
Lehet-e a bibliai isten Isten? Igen, mert – legalábbis a leírások alapján – az istenfogalom valamennyi kritériumát teljesíti.
Lehet-e Isten a bibliai isten? Csak további feltételek teljesülése esetén: Isten örökké létező kell, hogy legyen; Isten mindenható kell, hogy legyen; Isten személy kell, hogy legyen; Isten egyetlen lényegben három személyes természet (Atya, Fiú, Szentlélek) kell, hogy legyen; Isten önmagát kinyilatkoztató kell, hogy legyen; stb., stb. Ezeknek egy részét az ontológia tudománya tételként szintén bizonyítja, más részét az ontológia tételeként nem levezethető, kinyilatkoztatott igazságként ismeri el az Egyház. A bibliai Isten tételként nem levezethető (a személyes Isten által magáról kinyilatkoztatott) tulajdonságait az Egyház az Apostoli–Nikaiai Hitvallás részévé tette (lásd:http://hu.wikipedia.org/wiki/
Isten létezése itt: tétel, aminek igazsága az axiómákból és definíciókból következik. A tétel “Istenének” tulajdonságainak levezetésével azután azért foglalkozunk, hogy kiderüljön, egy ilyen létezőt a valóságban miről ismerjünk fel. Csak ez ad lehetőséget arra, hogy az elméletet a tapasztalati valósággal összevessük.
Az entitás valódiságát – és így végső soron az elmélet helyességét – természetesen a tapaszalat próbája dönti el. Az axiómák kézenfekvő volta, elfogadhatósága, önellentmondás-mentessége; a rájuk alapozott tételek bizonyításainak helyessége; azaz az elmélet ésszerűsége azonban motivációt ad a tapasztalati keresésre, és útmutatást arról, mit is kell keresnünk. Minden elméletnek – beleértve a természettudományéit is – ennyi és pontosan ennyi a célja, feladata.
A fentiek arra mutatnak rá, hogy Isten létezése a katolikus teológiában nem axióma, hanem tétel; ráadásul tesztelhető tétel. Kétségtelen azonban, hogy nem minden vallás teológiájában van így.
Isten tettenérhetősége
Amikor Isten létét firtatjuk, matematikai példaként feltehetjük azt a kérdést, hogy létezik-e a (matematikai) "végtelen"? Emberi tapasztalat volt, hogy a dolgokról elvonatkoztatható azok számossága: egy, kettő, három. Szintén tapasztalat, hogy a kettő számossága nagyobb az egyénél, a háromé a kettőéénél, és így tovább.
Felmerült tehát a következő kérdés: létezik-e olyan szám, ami minden más számnál nagyobb? Ennek válaszolására azt kellett megnézni, hogy az a "szám", ami definíciószerűen ezzel a tulajdonsággal bír (nevezzük "végtelennek"), arról milyen tulajdonságok levezethetők. Ilyen tulajdonságok lettek például, hogy a "végtelen" egyszerre nagyobb is és egyenlő is önmagánál; bármely véges hosszúságú szakasz "végtelen" számú pontból kell, hogy álljon; bármely két véges szám között "végtelen" sok szám kell, hogy legyen; stb.
Mindez idáig elméleti konstrukció. Érdekessé akkor válik, amikor a "végtelen" konstrukciót és annak hasznosságát elkezdem felismerni a valóságban: határérték, differenciál, integrál, szingularitás, fekete lyuk stb.
Arisztotelész, Canterburyi Szent Anzelm, Aquinói Szent Tamás, és mások, “Istent", elméleti konstrukcióként szintén "végtelen" konstrukcióként kapták: nem a számosság (matematikai végtelen), hanem az ontológia tudományában definiált “létezés”, mint a konkrét dolgokból szintén elvonatkoztatható tulajdonság "végtelenjeként" (ontológiai végtelen). Az ontológiai végtelen tulajdonságai is megvizsgálhatók, és több tételben levezethetők: egy ilyen objektum örök, első ok, érzékekkel felfoghatatlan stb. kell, hogy legyen.
Az alapfeltevésből levezetett tulajdonságok ismeretében ezután körülnézhetünk a világban, hogy van-e bármi, aminek a tulajdonságait ezzel az elmélettel levezettük. Katolikus teológusok felismerése, hogy Arisztotelész elméleti koncepciójának tulajdonságait megtaláljuk a bibliai Isten tulajdonságaiként, naív “tapasztalati” szerzőktől. Hasonlóan érdekes egybeesés a matematikai végtelen elméleti konstrukcióját felismerni pl. egy létező asztrofizikai fekete lyukban, mint szingularitásban.
Bármely véges számot mondom is, mindig új számot mondhatok arra válaszként, hogy "melyik szám nagyobb nála?". Ha azt kérdezem azonban, "melyik szám nagyobb a matematikai végtelennél?", a válasz csak az lehet, hogy "a matematikai végtelen maga". Ugyanígy, bármely véges létezőre megmondhatom, hogy mely véges létező volt előbb nála. Ha a kérdés azonban az, "melyik létező volt előbb a létezés végtelenjénél (akiben a Szentírás Istenét ismerjük fel)?”, a válasz természetes módon az, hogy a "a létezés végtelenje (vagyis Isten) maga".
Ahogy a matematikai végtelen a differenciálban, szingularitásban, vagy fekete lyukban, úgy a létezés végtelenje benne rejlik minden létezőben, beleértve a természet törvényeit, a tudomány felfedezéseit, képleteit és kísérleteit is. Logikai ellentmondás áll azonban az ontológiai végtelen “Isten” létezése, és létezésének KÖZVETLEN kísérleti igazolása között. A fizikában KÖZVETLENÜL semmilyen elvi végtelen létezése nem igazolható kísérlettel - nem tudnánk mondani olyan kísérletet, amivel akár csak a matematikai végtelen létét bizonyítani tudnánk: számolni mindig csak véges sokáig tudunk. Fizikusként én mégsem mondanám, hogy "hiszek" a matematika végtelenjében, sem azt, hogy "nem hiszek a matematikai végtelen létezésében". Ellenkezőleg: azt mondanám, hogy ezt a végtelent világosan tetten érhetem a tudományomban szinte bárhol. Ahogyan (katolikus fizikusként) Istent, a létezés végtelenjét (az ontológiai végtelent) is.
(Lábjegyzet:)
*Érdemes itt egy rövid kitérőt tenni.
A katolikus (skolasztikus) teológiának elemi alapja a dolgok "lényegi" és "járulékos" tulajdonságainak léte és (legalábbis elvben) szétválaszthatósága. Az előbbit idegenül "szubsztanciának" (lásd: http://lexikon.katolikus.hu/S/
Két választott példa erre a következő:
(1) A Nikaiai Hitvallás szövege a Fiúistenről mondja, hogy az Atyával "egylényegű" ("konszubsztanciális"). A katolikus teológia általában véve állítja mindhárom isteni személyről, hogy "konszubsztanciálisak". A három személy egylényegűsége nem tétel, hanem Isten önkinyilatkoztatott igazsága, aminek csak az elméleti befogadása történik az "egylényegűség" magyarázatával.
(2) A katolikus teológia a szentmiseáldozatban átváltoztatott kenyérről és borról tanítja, hogy "lényeget változtat" avagy "átlényegül". A folyamat idegen néven: "transzszubsztanciáció". Vagyis az a konkrét kenyér- és boradag megőrzi valamennyi járulékos tulajdonságát, de a lényegi tulajdonságuk kenyérről és borról a Megváltó Fiúisten Testévé és Vérévé változik át. Az átváltozás ténye szintén nem tétel, hanem szintén Isten önkinyilatkoztatott igazsága, amit azóta ugyanakkor számtalan elismert csoda is igazol.
Kelt Budapest, 2015. március 6.
Utolsó kommentek