Szerző: Georges L'Auné
Moszkva ékszerdoboza
A Boldog Vazul-székesegyház, Istenanya oltalma templom (Собор Покрова Пресвятой Богородицы, что на Рву) vagy Vaszilij Blazsennij-székesegyház szerepel az UNESCO világörökségeinek oroszországi listáján, valamint a moszkvai Vörös tér egyik leghíresebb épülete. Az idők során a hatalmas város – és az Orosz Föderáció – szimbólumává vált.
A templom Rettegett Iván (Иоа́нн IV Васи́льевич) parancsára épült 1555 és ’61 között; 1561. július 12-én szentelték fel.
A cár a monumentális építmény felépítésével Isten iránti háláját akarta kifejezni, mivel az orosz nép 1552-ben fényes győzelmet aratott a kazányi tatár kánság (Казанским ханством) felett.
Felépülésének körülményeit illetően számos mítosz kapott szárnyra. Az egyik változat szerint az épület tervezője a híres építész, Постник Яковлев – ragadványnevén: Барма – volt, míg egy másik verzió azt állítja, hogy Яковлев és Барма két különböző mesterember, akik együtt tervezték a székesegyházat. Egy harmadik történet is van, amely egy nyugat-európai – feltehetően olasz – építésznek tulajdonítja a terveket. A templom mai nevét a XVI. század végén (1558-ban) kapta, amikor itt helyezték örök nyugalomra Boldog Vazult, az oroszok legendás szent emberét.
A templom a XIV–XIX. században
A XVII. század második felében jelentős átalakításokat eszközöltek rajta. Ekkor építették hozzá a templom körüli felső nyitott galériát, a fehér kőlépcsők fölötti verandát és a díszes „sátrakat”. A külső és belső galériákra, valamint a teraszok korlátjaira növénymintás díszeket festettek. Ezek a részleges felújítások 1683-ban fejeződtek be.
Az épület több mint négy évszázados története során számos moszkvai tűzvész próbáját állta ki, amelyek elkerülhetetlenül megváltoztatták alakját és külső megjelenését. 1737-ben az ún. „Троицкого” („Szentháromság”) tűzvész után Ивана Мичурина moszkvai építész tervei alapján restaurálták homlokzatát és belső tereit.
A következő átfogó felújítási munkálatokat 1784 és 1786 között végezték II. „Nagy” Katalin (София Августа Фредерика Анхальт-Цербстская) orosz cárnő kezdeményezésére. Két további restaurációs folyamat zajlott le 1900 és 1912 között С. У. Соловьёв, majd 1920-ban Н. С. Курдюков és А. А. Желябужский építészek vezetésével.
A szovjet éra
1918-ban a Boldog Vazul katedrális egyike volt azoknak a jelentős kulturális emlékeknek, amelyeket állami védelem keretei között nemzeti emlékművé nyilvánítottak. Az épületet egy bizonyos Иоанн Кузнецов gondjaira bízták, aki kisebb javításokat hajtott végre a lepusztult katedrálisban.
1923-ban létrehoztak egy bizottságot, amelynek döntése alapján a székesegyházat mindenki által látogatható múzeummá alakították és május 21-én megnyitották kapuit a nagyközönség előtt. 1928-ban a katedrális az orosz Állami Történeti Múzeum részévé vált. Annak ellenére, hogy közel egy évszázada folyamatosan felújítási munkálatok zajlanak az épületben, a múzeum mindig nyitva áll a látogatók előtt – csak a második világháború ideje alatt zárták be egy rövid időre, amikor a Groβdeutsches Reich előrenyomuló seregei miatt veszélyben forgott az orosz anyaföld.
1929-ben a kommunista államvezetés végleg betiltotta a misézést – még a harangokat is eltávolították a templom tornyaiból –, 1930-ban pedig még esetleges lebontása is szóba került. 1991 óta a Boldog Vazul Katedrális egyszerre üzemel múzeumként és az orosz Orthodox Egyház templomaként.
A templom szerkezeti felépítése
A templom legmagasabb pontja 65 méterrel magasodik a talajszint fölé. Kilenc kupolájának nevei a következők:
1. Покрова Богородицы – A Szent Szűz Oltalma (központi kupola)
2. Св. Троицы – Szentháromság (Szent Miklós püspök tiszteletére)
3. Входа Господня в Иерусалим – Jeruzsálem Születése (a keresztény hit mártírjainak tiszteletére)
4. Григория Армянского – Örmény Gergely
5. Александра Свирского
6. Варлаама Хутынского
7. Иоанна Милостивого – Irgalmas János
8. Николая Чудотворца Великорецкого
9. Адриана и Наталии – Adrián és Natália
Nyolc torony – négy axiális és négy kisebb – tetején gazdagon díszített hagymakupola látható. Föléjük tornyosul a „Szent Szűz Oltalmának” centrális tornya egy kisebb harangtoronnyal kiegészülve. Mind a kilenc torony közös alapon nyugszik.
1588-ban a katedrális észak-keleti feléhez építették hozzá a későbbi névadó, Boldog Vazul kápolnáját.
A pince
A templom alagsora több helységből áll. Tömör, durván 3 méter vastag téglafalai vannak, belmagassága pedig 6,5 méter. Az épület megjelenése – így a pince külleme is – egészen egyedülálló. A falakon keskeny nyílások találhatóak, amelyek biztosítják a légmozgást, így egész évben kellemes a beltéri klíma.
Bizonyos helységek nem látogathatóak a hívek és a turisták számára – ezeket a termeket elzárják a kíváncsi szemek elől. 1595-ben a templom pincéje királyi kincstárként is funkcionált. Ez 1930-ban nyert megállapítást, amikor egy restaurációs folyamat során találtak egy titkos lépcsőt, amelyet korábban csak a beavatottak
ismerhettek.
Az alagsorban Boldog Vazul ikonjai találhatóak; egy közülük különösen értékes, mivel a XVI. századból való.
A veranda
A székesegyház körül veranda húzódik. A XIX. század közepére ez az íves bejáratokkal tarkított külső galéria már a templom teljes egészét körülölelte.
A XVII. század második felében virágmintás díszekkel egészítették ki a veranda festését. A galéria keleti szektorában szentekről készült olajfestmények láthatóak. Eredeti formájában fennmaradt faragott tégla bejárat vezet a belső templomba
A galéria festése
A galéria nyugati felét tényleges téglaberakás borítja, míg a keleti oldalon festés imitálja ugyanezt. A festett téglák mérete megegyezik a valódi téglák méretével. A két galéria a székesegyház központi terében fonódik egymásba.
A harangláb
A székesegyház bizonyos tornyai a XVII. század kezdetén elpusztult harangláb helyére épültek. 1680-ban épült fel az új harangtorony, ami a mai napig ellátja funkcióját.
A harangláb alapja egy nyolcszög alakú nyitott platform, amelyet nyolc íves pillér köt össze. A harang így tehát egy nyolcszögletű, színes csempékkel és aprócska ablakokkal díszített sátorban „lakik”. A mostani harangot kiemelkedően tehetséges orosz mesterek öntötték a XIX. században.
Utolsó kommentek