Elképesztő dolog történt a napokban, de mintha ennek súlyát nem érzékelné a média vagy a keresztény közösség: az ENSZ felszólította a Szentszéket, hogy többek között bírálja fölül tanítását a fogamzásgátlás és a terhességmegszakítás témakörében. A legnagyobb keresztény felekezet hitelveit egy nemzetközi politikai platform változtatná meg: s a vallásszabadságot senki sem félti.
Ténykérdés, hogy Ferenc pápa teljesen új narratívát adott a katolikus tanításnak. Szavait sokszor túlértékelik, mikor a média a homoszexualitásról vagy éppen az abortuszról szóló megjegyzéseit citálja. Valóban szeptemberben úgy fogalmazott a Szentatya, hogy például az abortuszkérdést túlbeszéli az Egyház, s nem az a papok feladata, hogy állandóan ezt a kérdést szajkózzák. De ez nem tanításbeli változást jelent, pusztán arra való felhívást, hogy a klérus a valódi feladatát végezze: Krisztus földi képviseletén keresztül az irgalom és az Örömhír terjesztését. Az egyház nem morális célú intézmény, a tanítás pedig nem erkölcsi példabeszéd. Az, hogy erkölcsi kérdésekben is nyilvánvaló és egyértelmű álláspontja van a Katolikus Egyháznak, az csupán következménye annak, amit képvisel.
Tehát nem az Egyház határoz meg erkölcsi parancsokat, melyeket aztán hirdet. Az Egyház kizárólag Istent hirdeti, s ebből következnek erkölcsi parancsok. Nem az egyházi méltóságoknak vagy főpapoknak teszünk jót, ha követjük az Írást, és ezt jó látni.
A tanítás nem változik
Az úgynevezett dogmatikai tanításokon maga a pápa sem változtathat. A kapu bezárult az olyan kérdések előtt, hogy például a terhességmegszakítás erkölcsös-e. Vitát az animáció időpontjáról (hogy pontosan mikor költözik a lélek a magzatba) lehetne nyitni, de mivel erről nincsen pontos tudása az egyháznak sem, ez parttalan vita.
A katekizmus világosan kimondja, hogy az abortuszban való formális közreműködés (tehát nemcsak a kérése, de végrehajtása is) az emberi élet kioltásának bűncselekménye a kánonjogban, így azonnali, önmagától beálló kiközösítéssel büntetik. Nem kell hozzá érseki bíróság, sőt tanú sem: aki ezt megteszi, nem tagja többé az egyháznak, s ez csupán a cselekmény elkövetésének tényéből fakad. Ez nem azt jelenti, hogy nem teheti jóvá, nem bánhatja meg megfelelő módon: az Egyház nem az irgalmasság elől zárkózik el, csupán így fejezi ki a bűn súlyosságát, mely helyreállíthatatlan károkat okoz a családnak és a társadalomnak. Ha az a magzat egy potenciális gyermek (hiszen megszülethetett és élhetett volna), az elvetetése potenciális gyilkosság.
Mégis tavaly szeptemberben Ferenc jelezte, hogy nem csupán ilyen erkölcsi sarokkérdésekről van szó. Fontos kérdések ezek, egyértelmű és világos véleményt kell megfogalmaznunk, de hamis az állítás, hogy kétféle ember van: aki támogatja és aki ellenzi az abortuszt. Nem igaz, hogy ettől az állásponttól válik valaki jóvá vagy rosszá, erkölcsössé vagy amorálissá. Erre utalt a pápa.
A katakombáktól indult
Miért ilyen más Ferenc habitusa? Egész életében közösségkedvelő volt, személyes ismerősei szerint mindig fontos volt számára, hogy szeressék. Papi hivatásában is mindig igyekezett az emberek között maradni, mert szereti őket. 1965-ben a II. Vatikáni Zsinat befejező ülése előtt a zsinati atyák közül negyven püspök egy Róma alatti katakombában gyűltek össze, hogy titkos egyességet kössenek.
Ezt nevezik Katakomba-paktumnak, s ebben a papok hitet tettek amellett, hogy a szolgáló és szegény egyházat támogatják. Olcsóbb lakást, a szegényekhez hasonlóan tömegközlekedést és minden fényűzést elutasító életvitelre tettek esküt. Ez szimpatikus lehet, de szervezetileg ennél fontosabb ígéretet is tettek: több feladatot és jogot szánnak a laikusoknak (az egyszerű híveknek) és sokkal nyitottabbak lesznek a más vallásúak iránt.
Ferenc ezt a paktumot vallja ma pápaként, ami nem is csoda, mert a katakombagondolkodás a latin-amerikai egyházban nagyon erősen tartotta magát. Azzal, hogy új kontinensről érkezett a Szentatya, egy újfajta gondolkodást is hozott. De ez nem új tanítás!
Apró jelek
Januárban online közvetítésen élőben követtem, amint Ferenc pápa több mint harminc csecsemőt megkeresztel. Kedves esemény volt, és nagyon megdöbbentett, mikor katolikus hírportálokon pár nap múlva azt olvastam, hogy a pápa elé lépő szülők között volt olyan, akik nem házasodtak össze.
Micsoda óriási gesztus! Ezek a nagy gesztusok, nem néhány félreérthető szó. A vadházasságban fogant gyermek szülei bűnben élnek, mert nem szentesítették kapcsolatukat. De ettől a gyermek ugyanúgy megérdemli a beavató szentséget. Eddig sem volt jogi akadálya, de mégsem mindegy, hogy maga a római püspök keresztel meg ilyen életállapotban született gyermeket.
A nő egy olyan férfitől lett terhes, akinek volt már felesége, így kánonjogilag házasságtörésből születik a gyermek. De kérték a Szentatya segítségét, aki ezzel a gesztussal jelezte, hogy ebben a kérdésben a kegyelem pártjára áll.
Ez igazából az új gondolat. Az idei családpasztorációs szinóduson könnyen lehet, hogy meglepetés születik. Ferenc ugyanis egyértelmű kijelentést tett néhány hónapja azzal kapcsolatban, hogy eljött a kegyelem ideje a második házasságukban élőknek. Valamilyen módon tehát várható a mai korra jellemző életállapot egyházjogi rendezése is. Tudom, hogy mindez a hírfogyasztók számára kevésbé érdekes, de mégis nagyobb súlyú eseménysor, mint az a néhány mondat, mellyel a pápa a hírekbe kerül.
Az utolsó 100 komment: