Az egyik leggyakoribb kritika a nem hívők között az Egyházzal kapcsolatban annak szexuáletikai tanítása miatt fogalmazódik meg. Ennek fontos része a mesterséges terhességmegszakítás kérdése, amelyet a Katolikus Egyház teljes egészében tilt, miközben sokan azzal érvelnek, hogy a nő joga eldönteni, világra akarja-e hozni a gyermekét. Miért tilos az abortusz, s mi történik, ha a magzat beteg vagy erőszakkal fogant?
Alapvetően meg kell érteni, hogy egyházunk miért tiltja az úgynevezett közvetlen, művi terhességmegszakítást. Az eufemisztikusan angyalcsinálásnak is nevezett magzatelhajtás az ölés tilalmával ellentétes, ezzel pedig minden keresztény felekezet egyetért. A zigóta már olyan egyetlen sejttel rendelkező individuum, amely az emberi élet lehetőségét magában hordozza, önálló princípium. Valójában az ősegyház még a terhesség negyvenedik napjáig engedélyezte a terhességmegszakítást. A kérdést az animáció tanítása határozza meg. Az animáció, tehát az elevenítő lélek befogadása ismeretlen időpillanatban történik meg (lám, az Egyház sem állítja azt, hogy mindent tud).
Bibliai alapokra hagyatkozva az ősegyházban kétféle nézet alakult ki: a késleltetett animációt vallók szerint fiúmagzatoknál a negyvenedik nap, lányoknál legfeljebb a kilencvenedik nap környékén kerül a lélek a magzatba (mivel megállapíthatatlan volt, hogy fiú vagy lány fog születni, a biztonság kedvéért a 40. napon húzták meg a határt). A közvetlen animáció szerint azonban már az első pillanattól jelen lehet a lélek, így annak elpusztítása emberölés.A teológiai szakértők (egyébként a genetikára is hagyatkozva) ma is az utóbbi felé húznak, s az Egyház is ezt tanítja. Azt a Bibliából biztosan tudjuk, hogy van élet a méhen belül, hiszen Lukácsnál olvashatjuk, hogy „fölujjong a méhében a magzat”.
Sok országban az abortuszra csak különleges esetekben kerülhet sor. Magyarországon is elvileg így van (ha veszélyezteti az anya életét, súlyosan sérült a magzat, erőszakból fogant vagy olyan élethelyzet alakult ki), de a gyakorlatban az anyának elég csak arra hivatkoznia, hogy jelenlegi életkörülményei nem teszik lehetővé a gyermeknevelést. Az Egyház a szexualitást nem tiltja, de mint a szerelem egyik kifejezési formáját, valamint az életadás szent aktusát, a házasság szentségéhez köti, s emellett tiltja, hogy eredeti céljaitól eltérően használják. A szex nem kizárólag örömszerzés, hanem az emberi élet továbbadása, ezért a fogamzásgátlás művi formái tilosak (vannak természetes módszerek, azok engedélyezettek, de a hormonháztartásba való durva beavatkozást már csak egészségügyi okokból is elveti az egyházi tanítás, nem is említve a teológiai érveket).
Még a művi terhességmegszakítást tiltó, keresztény értékrendű országokban is jellemzően engedélyezik az abortuszt, ha a várandósság nemi erőszakból alakul ki. Ez emberileg teljességgel érthető. A katekizmus tiltja az abortuszt, de súlyos bűnnek tekinti a nemi erőszakot is (a tisztaság és a hatodik parancsolat elleni bűn). A kérdés, hogy egy bűn legalizál-e egy másik?
Az élet, amely ilyenkor keletkezhet, ártatlan, s ebben talán nincs is vita. Nyilván az anya pszichésen alkalmatlan lehet a felnevelésére, bár láttunk már eseteket, melyek ezzel ellentétesek. De biztosan elképesztő emberi nagyság kell hozzá, s igazán nehéz hibáztatni valakit, ha fölmerül benne ilyenkor az esemény utáni tabletta használatának lehetősége. Azonban katolikusként ezt sem teheti meg. (A téma azért jutott eszembe, mert egy hír szerint két németországi katolikus kórházban is megtagadták egy nemi erőszak áldozatától ezt az abortív szert. A vallásszabadság tiszteletben tartásával azt kell mondanunk, hogy egy orvosnak lehet és kell is, hogy legyen ehhez joga: vallása előírásai szerint járt el, s ilyenkor a nőnek kell olyan orvost keresnie, akinek lelkiismeretét nem sérti a lehetséges magzati élet kioltása.)
A fentiek alapján már az 1600-as években Boldog XI. Ince pápa kijelentette, hogy még nemi erőszak esetében is bűn az abortusz. Egyszerűen azért, mert már biológiailag a két esemény között van összefüggés, a két bűn között nincsen olyan ellentétes előjel, amellyel kioltaná egyik a másikat. Rendkívül nehéz kérdésről van szó, amellyel természetesen magánemberként lehet vitatkozni.
Ismer az erkölcsteológia egy olyan fogalmat, hogy duplex effectus (kétszeres hatás). Előfordul, hogy jót kívánunk tenni, de ezen cselekedetünk következményei súlyosan rosszak lehetnek. Például egy orvos megmentheti beavatkozásával az édesanyát, de könnyen lehet, hogy elpusztítja a magzatot. Ilyenkor nagyon nehéz helyzetbe kerül, mert jó szándék vezérli, de a lelkiismerete teher alá kerül. A helyzet feloldása a szándéketikában valósul meg: a fontos a lelkiismereti szándék. Ha a beavatkozás célja nemes, de előfordulhat közben baleset, azért erkölcsileg nem felel az orvos. Azonban a fenti esetben sajnos nincsen olyan nemes szándék, meg arányban állna egy élet elvételével. Nem egy életet mentünk meg egy másikért, hanem egyet kioltunk egy másik miatt.
Utolsó kommentek