Amikor a katolikus vallásról esik szó olyanokkal, akik nem igazán ismerik, előbb-utóbb előjön az emberek számára az egyik legérdekesebb téma, a szex. Sokszor hallottam már a vádat, hogy a katolicizmus a testiséget eleve bűnösnek tartja, hogy minden tilos, ami jó, és a szeretkezést sem élhetik meg a hívők teljes örömben. Pedig a valóság egészen más: a testiség elválaszthatatlan az embertől ebben a földi életben, így nagyon fontos szerepe van.

Az valóban igaz, hogy a katolicizmus a szexualitás ma uralkodó, egyébként protestáns környezetben kialakuló szexuális kultúráját hibásnak tartja. Nagyon nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a testi együttlét két ember legszemélyesebb vallomása legyen, a szerelem hittétele, eredeti céljától pedig ne távolodjék el. Éppen ezért tévedés azt gondolni, hogy tiltott lenne a szexualitás élvezete. Aki nem tesz nőtlenségi vagy szüzességi fogadalmat, az csak ezen keresztül élheti meg tökéletesen a házasság szentségét. Így nem csupán lehet, de kell is nemi életet élni, ha van rá mód.

A Teremtésnél Isten utasításba is adja az embereknek, hogy legyenek termékenyek és szaporodjanak. Az új élet abból sarjad, ahogyan ketten eggyé válnak. A férfi és a nő egymásért teremtettek, s bár külön is egészet alkotnak, csak ketten együtt lehetnek az a monogám kapcsolat, amely mégis társas. A kereszténység közösségi vallás, mivel alapja a szeretet, s ezt a szeretetet az ember mindig éhezni, a többség pedig tökéletesen csak egy családon belül kaphatja meg.

Az tény, hogy az egyházi tanítás a szexualitást kizárólag házassági szentségben fogadja el bűntelennek. A házasság előtti nemi kapcsolat is paráznaság, illetve az igen komoly bűn, házasságtörés, ha nem a házastársával szeretkezik valaki. A mai korban ez nagyon furcsa elképzelés lehet, de nem az igazságon alapuló tanításnak kell változnia, ha változik a világ: az abszolút helyes nem változik, nem szabad az elvárásokhoz igazítani. Ha ma az emberek cserélgetik a partnereiket, egy huszonévesnek már több nemi kapcsolata is volt, abból én nem azt látom, hogy a tanítással ezt legitimálni kellene, hanem éppen azt, hogy az elértéktelenedő emberi kapcsolatok, széthulló családok, megnyomorodott lelkületű gyermekek is azért jutottak ide, mert az erkölcs hanyatlik. Ennek a szexualitás nem a legfontosabb eleme, csak a többség számára ez érdekes.

Mikor a gyónó elmondja a bűneit, végül pedig megjegyzi a papnak, hogy élettársi kapcsolatban él, igen gyakran meglepődik, ha az atya a kánonjog szabályai szerint megtagadja a feloldozást. Nem tehet mást: aki megrögzült a bűnben, úgy él bűnben, hogy tudja, helytelen, az nem kaphat feloldozást és nem áldozhat. E korban már nem könnyű elköteleződni, mert folyamatosan azt mondják nekünk, hogy a házasságok szétesnek, hogy a másik hibázik vagy mi leszünk kevesek hozzá. De célunk kell, hogy legyen, rendezni a kapcsolatunkat. Aligha lehet komolyan hibáztatni egy fiatal párt, ha még félnek jegyességbe lépni, de mégis jó, ha az első perctől a gondolatukban van: hiszen miért másért adnám át a lelki titkaim, bizalmam és testem valakinek, akitől nem várnék életen át tartó hűséget? Minden egyéb esetben csupán időleges kapcsolatok, felszínes szenzualitás van, ezek pedig rendetlen cselekedetek. Egyetlen ember sem tulajdona a másiknak. Aki pedig alantas céloktól tüzelve szerelmet hazudik vagy élettársi kapcsolatban él, az ezt a vétket követi el.

Ezért legyen célunk rendezni kapcsolatunkat. Nem a szexualitás a központja két ember életének, de fontos rész. Nem megátalkodott, gonosz emberek azok, akik még nem házasodtak össze, de együtt élnek, de persze ki kell fejeznie az egyháznak, hogy nem ez a legtökéletesebb állapot. S mivel a keresztény ember folyton úton van, célja tökéletesedni, ezért ilyenkor is a fejünkben kell már lennie a gondolatnak, hogy rendezzük a helytelenséget.

A katekizmus figyelmeztet rá, hogy a gyermek nem kívülről csatlakozik a házaspár életközösségéhez, hanem általuk. Ez a termékenység nagy ajándék, mely a házasság szentségének egyik célja. Éppen ezért a fogamzásgátlás bizonyos módszerei nem megengedettek. Arról hosszas teológiai vita folyt, hogy a lélek pontosan mikor kerül be a magzatba, de mivel erről nincsen kinyilatkoztatás, így pontosan nem tudjuk. Hiába vélte Szent Ágoston, hogy a harmadik hónap közelében, lehetséges, hogy a fogantatás pillanatától. Ezért kell védeni a magzatot, mely már életnek számít. Nem biológiai kérdésről van szó, hanem erkölcsi és szakrális kérdésről. Ezért minden olyan fogamzásgátlási módszer, mely utólagos beavatkozást végez vagy abortáló szer, nagyon súlyosan tiltott.

Az óvszerhasználat házasságkötés után szintén nem súlyosan rendetlen, de akadályozza a tökéletes együttlétet, a kifejezetten jó házaséletet. A különböző hormonális készítmények pedig veszélyt jelentenek az anyára. Ezeket csak néhány évtizede használjuk, pontos hatásaikat, következményeiket nem ismerjük. Az egyház a természetes családtervezés híve. Vannak olyan, a katolikus egyház által elfogadott, teljesen kemikáliamentes módszerek, amelyek kitűnő biztonságot jelentenek, és nem terhelik az anya szervezetét.

Az Egyház elismer olyan jogos okokat, mikor a házastársak várni szeretnének a gyermek születése előtt. Ha ennek nem önszeretet az alapja, és jogos erkölcsi érdek fűződik hozzá, nem hibáztatható. Ezen felül javasolt időszakos megtartóztatás, egyfajta böjt, mely a kiegyensúlyozottabb házaséletet elősegítheti.

A Katolikus Egyház szexualitással kapcsolatos modern álláspontja sok vitát váltott ki. Alapja VI. Pál pápa 1968-as Humanae Vitae (Az emberi élet) enciklikája, amely csak megerősítette XII. Piusz pápa álláspontját arról, hogy a nem természetes fogamzásgátlási módszerek utálatosak. II. János Pál pápa ezt fölújította, s mint a hagyomány részét, jónak ítélte meg, amiért a mai napig komoly támadások elszenvedője. Hibáztatják az egyházat például az afrikai nemi betegségek terjedése miatt a kondomhasználat ellenzésével kapcsolatban, csakhogy egészségügyi okokból az óvszer engedélyezett. Egyszerűen arról van szó, hogy jobb nem szexelni felelőtlen módon, ha viszont már ilyesmit tesz az ember, nyilvánvalóan jobb, ha megóvja önmagát.

Vannak papok és püspökök, akik másként gondolkodnak ezekről a kérdésekről, de a katekizmus a főbb irányvonalakat kijelenti.

Például az orális szex sem támogatott, jóllehet nem főbűn. Egyszerűen arról van szó, hogy rendetlen cselekedet a szexualitás valódi célját tekintve, mely nem kizárólag az örömszerzés. Az orális szex némiképp olyan, mint az egyébként a tisztaság erénye ellen való önkielégítés, mert csupán az egyik partner élvezi. Ilyenkor nem tud a szív, a test és a lélek egyszerre összeforrni, ami eksztatikus, mennyei érzése a hagyományos koitusz során megvalósulhat.

A szent szex kérdésköre sok vitát vált ki. Volt olyan, pap által írt könyv a témáról, melyet a mezítelen embereket ábrázoló borítója miatt néhány könyvesbolt polcairól levettek. Pedig a szexualitás jó dolog, hiszen a házastársak javára, valamint a gyermekáldás érdekében teremtetett. A férfi és nő nagy boldogságának eredménye egy még nagyobb boldogság és igazi eredmény: az újszülött, egy új élet. A tisztaság fontos erény, mert az ember személyiségébe integrált szexualitást jelenti. A szex nem ellensége az embernek, de nem is uralkodhat rajta, hanem személyisége, élete része, de nem alapvető meghatározója. A tisztaság erényét ennek az egyensúlynak a megőrzéséért kell óvni.

Az Egyház a mesterséges megtermékenyítést, a lombikos megoldást, egy harmadik személy bevonását a fogantatásba teológiai alapokon mindenkor bűnnek tekinti. A luxuria, tehát a rendetlen nemi vágy megalázza az embert és partnerét is. Úgy hisszük, jelentősen jobb volna a világ, ha szexuális életünk rendezettebb lenne, és jobban megbízhatnánk egymásban.