A börtönökbe jó esetben csak bűnelkövetők kerülnek. Őket a társadalom megfoszt egy nagyon fontos alapvető emberi joguktól: a szabadságuktól. Ezt egyrészt konszenzus alapján teszi, másrészt a közjó érdekében. Erkölcsileg nem helytelen, ha fogságba zárunk olyanokat, akik veszélyeztetnek másokat vagy azért kerül valaki fogházba, mert ezt gyógyító büntetésnek szánjuk. De mi a helyzet más alapvető jogaikkal? A börtönökben engedélyezhetik a házasságkötést, azonban a hazai jogszabályozás miatt Magyarországon mindenféle érvényes házasságot lehet kötni, csak egyfélét nem: katolikusat. Ezért az ombudsmanhoz fordultam.

Jelen bejegyezésemet is úgy írom, mint az eddigieket, de most külön is ki kell fejeznem: ezt a blogot egy laikus katolikus hívő szerkeszti. Az itt olvasottak nem feltétlenül egyeznek a Katolikus Egyház hivatalos álláspontjával és ellenkezhetnek sok hívő személyes meggyőződésével is. Tudom, hogy a téma (a fogvatartottak életminősége, illetve annak költségei) érzékeny és érzelmeket generálnak. Én igyekszem mindezektől távol maradni, és csupán az emberi méltósággal kapcsolatos egyházi tanításokból kiindulva vizsgálni a kérdést.

Mi a probléma?

Elvileg a börtönökben is van jegyesoktatás, az elítélt kérésére pedig a körülményekhez képest ünnepélyes keretek között pap adja össze a párokat. A házasság szentségét rendhagyó módon nem pap szolgáltatja ki, hanem a felek egymásnak, s itt az Egyház csak tanú. Ha tehát minden szabályos, akkor a pap jelenléte elegendő a megkötéshez, viszont az egyik legnépszerűbb bejegyzésemben már említettem, hogy az érvényes szentségi házasságnak több feltétele van. Maga a megkötés nem elegendő, szükség van az úgynevezett elhálásra is (erről bővebben a katolikus házasságok érvénytelenítéséről szóló bejegyzésemben írtam).

A magyar büntetés-végrehajtási intézményekben bár lehetőség van a polgári mellett egyházi esküvőre is, ez csak formális lehet. Az egyéni önrendelkezési jogot nem minden elítéltnél van értelme korlátozni, azon talán nem érdemes vitatkozni, hogy például egy kis súlyú bűntettet elkövető ember nyugodtan menjen hozzá a jegyeséhez a börtönben is, ha így alakul.

Igazgatói engedély után, ha a pár jelzi, hogy katolikus esküvőt szeretne a rácsok mögött, akkor a börtönlelkész tart jegyesoktatást, majd az esküvőt is megtarthatják. Nem templomban, de liturgikus szabályok szerint. Fenntartva a lehetőséget, hogy a megtérés mint életre szóló személyes döntés akár a börtönben is megtörténhet, teljességgel lehetséges, hogy hitét gyakorló római katolikus fogvatartott szeretne érvényes házasságot kötni. A vallásszabadság eszméje ezt lehetővé teszi, de a börtöngyakorlat nem, méghozzá az alábbiak miatt.

Mitől érvényes a katolikus házasság?

Mint köztudomású, a katolikus hit szerint a szentségi házasság felbonthatatlan, de vannak olyan kiváltságok, melyek révén egy pap előtti házasságkötés mégis érvénytelen marad. Az érseki bíróságok elé kerülő ügyek igen jelentős (ha nem túlnyomó) részében az úgynevezett privilegium petrinum miatt érvényteleníthető.

A katolikus kánonjog esetén ugyanis a házasság akkor lép érvénybe, mikor azt először elhálják. Ebből a keresztény megfontolásból lett világtradíció a nászéjszaka, amely tehát egy hívő esetében nem csupán szimbolikus jelentőségű, hanem a házasságra irányuló életdöntésének befejező aktusa.

A kánonjog világos a kérdésben: legalábbis részleges erekcióra és részleges penetrációra, valamint az eiaculatio in vagina eseményre van szükség az érvényességhez. Az érvényes katolikus házasságban tehát gyermeknemzésre legalább elvben alkalmas cselekményt kell végrehajtani, ketten egy testté kell, hogy legyenek. (Teológiailag a katolikus házasság monogám, mert egyek lesznek: éppen ezért nászéjszaka nélkül nem köthető meg a házasság , melyben nem az egyházi személy adja ki a szentséget, hanem a felek egymásnak, az Egyház csak tanú.)

Az egyházi törvénykönyvben a megkötött és elhált házasság fogalma CIC 1983:10161.k. 1.§ alatt a következő:

A megkereszteltek közötti érvényes házasságot csupán megkötöttnek nevezzük, ha nincs elhálva; megkötöttnek és elháltnak hívjuk, ha a házasfelek egymás között emberi módon, önmagában gyermek nemzésére alkalmas házastársi cselekedetet hajtottak végre, amelyre a házasság természeténél fogva rendelve van, és amelyben a házastársak egy testté lesznek.

(Ezzel kapcsolatban csak egy zárójeles megjegyzés: amennyiben az érvényesség feltétele a gyermek nemzésére alkalmas házastársi cselekedet, úgy vajon érvényes lesz-e a katolikus házasság, ha a nászéjszakán a nő fogamzásgátlót használ? Ez tudatos cselekedet és a gyermeknemzést lehetetlenné teszi. Bizony fölmerül, hogy minden ilyen házasság első elhálása érvénytelen és pongyolán a házasság felbontását, pontosabban annak érvénytelenségének kimondását eredményezheti. Kánonjogász is ellenőrizte a beadványomat, amely mellé ezt a kérdést is föltettem neki, de erre megterhelő plébániai munkájára hivatkozva nem válaszolt. Az én álláspontom szerint az ilyen elhálás érvényes lehet, mert maga a cselekedet önmagában alkalmas lenne gyermeknemzésre. Megint érdekes kérdés, hogy akkor mit kezdjünk az óvszeres szexszel?)

Tudom, hogy ez a probléma talán bagatellnek tűnik, de jogbiztonsági kérdéseket vethet föl. Amennyiben valakitől a társadalom képviseletében bár megvonják a fizikai szabadságot, de az igen magas rendű önrendelkezési jogát megőrzik, úgy világos, hogy a szabad vallásgyakorláshoz való jogot sem kívánja az állam korlátozni. Ez az Alaptörvényben is megtalálható és a nemzetközi emberi jogi egyezményekben elvi éllel és nyomatékos súllyal biztosított emberi alapjog viszont csorbulhat, mikor a házasság szimbolikus részét engedélyezik, de annak befejezését nem.

Amennyiben ez a joggyakorlat megmarad, úgy a katolikus (és néhány más keresztyén felekezet) érvényes házasságkötését megtagadják, míg például a polgárit vagy akár egy hindu egybekelést engedélyeznek. Jelen eljárás a katolikus elítélteket a matrimonium virgineum (szűzi házasság ) megalázó helyzetébe kényszeríti. Nincs rá ok, hogy kisebb súlyú bűncselekmények elkövetőit ilyen súlyosan, hitükön keresztül az emberi méltóságukban megsértsünk.

A fentiek alapján szerintem egyértelmű, hogy a katolikus álláspont szerint lehetőséget kellene adni az elítéltek számára a nászéjszakát a menyasszonyukkal vagy vőlegényükkel tölteni. Ez egyszeri alkalom, melyre szintén külön engedélyt adhatna az igazgató. Ezt a lehetőséget nem lenne célszerű vallási meggyőződéshez kötni, mivel így elkerülhető, hogy az elítéltek csak emiatt vallják magukat hívőnek.

Az észrevételemmel az Alapvető Jogok Biztosához fordultam.

A válasz nem is válasz

Dr. Szabó Máté jogkör hiányára hivatkozva nem indított vizsgálatot, ahhoz ugyanis, hogy megtehesse, nekem is érintettnek kellene lennem. De mivel nem vagyok rab, hanem csak állampolgárként érdeklődtem, így nem indulhat vizsgálat.

Emellett megjegyezte, hogy az intimszoba kialakításának ötlete a büntetés-végrehajtási kódex 2009-es felújításakor fölmerült, de akkor elvetették. A börtönesküvőket a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet szabályozza. Hozzátette még, hogy álláspontja szerint diszkriminatív lehet más vallásúakkal szemben, ha a katolikusok elhálhatnák a házasságot.

Mivel én nem azt mondtam, hogy csak katolikusok tehessék, ezzel a válasszal túl sokat nem tudok kezdeni. Ezen felül pedig a helyzet most épp így lehet diszkriminatív. A 2001-es népszámlálás alapján a magyarok 74,4%-a kereszténynek, 51,9%-a katolikusnak vallotta magát. Ez a potenciális diszkrimináció végül is csak a népesség felét érinti... S mivel nincs okunk feltételezni, hogy a börtönben más arányok lennének (elvégre attól nem erkölcsösebb valaki, hogy hívő), mégis érdemes lenne a jövőre esedékes bv-törvény-módosításban a kérdést napirendre venni.