Az alábbi publikáció a tekintélyes The Telegraph online hasábjain jelent meg. Szerzője, Matthew Norman maga is ateista, és ezzel a glosszával szólítja meg az ateizmus pápájának is nevezett Richard Dawkinst, aki egy Twitter-üzenetében azon élcelődött, hogy egy amerikai egyetem több Nobel-díjast adott a világnak, mint a muszlim országok. A glossza magyar fordítása alább olvasható.

A legutóbbi kirohanása után már semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a főateista az Úr szolgálatában áll.

Ismert művében, az 1976-ban megjelent Az önző gén-ben Richard Dawkins megalkotta a mára divatossá vált meme szót. A meme (vagy magyarul mém) kifejezés egy olyan gondolatot vagy ötletet jelöl, amely utánzás révén terjed egy bizonyos kultúrán belül. Mára a narcisztikus hajlamokkal jócskán megáldott akadémikus kibővítette a szót me-me-me-me-me-me-me-re (amely magyarul ennyit tesz: én-én-én-én-én-én-én), arra emlékeztetve mindannyiunkat, hogy sose felejtsünk el leborulni hatalmas intellektusa előtt.

Míg a genetikus és harcos ateista briliáns elméjéhez nem fér kétség (még jelen újság, a Daily Telegraph is a huszadik helyet adományozta neki a világ élő géniuszainak listáján 2007-ben), az is biztos, hogy létezik az emberiségnek egy elit alfaja, nevezzük őket az „Okos Ostobáknak”. Ők olyan emberek, akiknek fantasztikus szellemi képességeik egy amőba ítélőképességével és józan eszével párosulnak, és akiknek Dawkins az istene.

A tudós legutóbbi, a vallási viták világában tett kirohanása aggasztja az iszlám híveit. „A világ muszlimjainak együtt kevesebb Nobel-díjuk van, mint a cambridge-i Trinity College-ben végzetteknek – osztotta meg gondolatát a héten a Twitteren Dawkins, mintegy az Eid fesztivál unortodox köszöntőjeként. – Bár, a középkorban azért tettek néhány nagyszerű dolgot.” Talán szívesen hozzátett volna még valamit, ami enyhíti a gondolat élét; mint mindenki, aki miután bombát dobott a közösségi médiába, megpróbál minél távolabb kerülni a robbanás hatósugarától. De valószínűleg felhasználta a maximum 140 karakterét, így már nem maradt hely annak, hogy „Csak úgy mondom…”

Az állítása végül is igaz, hiszen a Trinity Nobel-díjasai 32:10 arányban tényleg verik a muszlimokat. De, mint azt mások – például a Daily Telegraph munkatársa, Tom Chivers is – oly elegánsan kijelentették, kristálytisztán látható, mi volt Dawkins célja ezzel a mondattal. A Korán tanításának szigorú dogmái – olvashatjuk ki a tudós sorai közül – olyannyira lebutították a muszlimokat az évszázadok során, hogy a robotokká degradálódott hívőknek sokkal kevesebb Nobel-díjat sikerült produkálniuk, mint egy egyszerű főiskolás véndiáknak.

Ám ez a megállapítás egyszerűen túl ostoba ahhoz, hogy a tudós sokáig rabul ejtsen vele bárkit is. Valószínűleg senki számára nem jelent újdonságot, ha kijelentjük, hogy a muszlim világ sokkal kevésbé vagyonos és tanult, mint a nyugati társadalom tagjai; az Oxfordban vagy Cambridge-ben végzettekhez képest pedig pláne. Hogy Dawkins kijelentésébe egészen véletlenül nem vegyült-e egy kis rasszizmus is, már más kérdés; de ez nem érdekes, és nem is illik ide. Saját védelmében a tudós azért azt hozzátette – hogy mintegy elhatárolhassa magát az eredeti twitteres posztjától, mint az a gyerek, aki becsönget a szomszédhoz, aztán elszalad –, hogy az iszlám egy vallás, nem pedig egy rassz. A zsidóság szintén, természetesen, ám afelől kétségeink vannak, hogy ahhoz lenne-e bátorsága, hogy „a zsidókkal” kapcsolatban is hasonlóan lázító kijelentést tegyen.

De mivel, ha Dawkinsról van szó, mindig a me-me-me-me-me-me-me (azaz az én-én-én-én-én-én-én) kerül elő, vagyis a tudós folyamatosan felhívja a figyelmet arra, hogy ő sokkkkal okosabb, mint bármelyik buta embertársa, aki valaha hitt bármilyen istenben (mint például Leonardo da Vinci, Szókratész vagy a többi hasonlóan ostoba lény), okozzunk neki örömet, és foglalkozzunk vele a továbbiakban is, no meg tegyünk fel egy kérdést. Mégpedig: legutóbbi marhasága után létezhet-e bármi kétség afelől, hogy Richard Dawkins valójában a világméretű, a továbbiakban Big Religának nevezett vallási összeesküvés szolgálatában áll?

Ezt olyasvalaki mondja, aki kilencéves kora óta megrögzött ateista, és azóta semmi olyasmivel nem találkozott – két kivételtől, az articsókától és a mangótól eltekintve –, ami egy felsőbb intelligencia létezését bizonyítaná. És mégis, akárhányszor csak meghallom Dawkinst lelkesen fröcsögni az autórádión azok ostobaságáról, akik nem látják olyan tisztán az igazságot, mint ő; reflexből behúznám a kéziféket, megfordulnék, és mint egy őrült robognék a legközelebbi templomba, zsinagógába vagy mecsetbe. Olyan felfuvalkodottan prédikál, és olyan lekezelően beszél azokról, akik a nagy világvallásokat követik, hogy kedvem támad imádni az összes istent. Míg az új pápa elég szent életű fickónak tűnik, és az új canterbury-i érsek is egy tünemény, Dawkins dogmatikusabb, mint egy ajatollah. Nem kéne neki más, mint egy fehér szem meg egy kampó, és ő lehetne Abu Hamza – még őrültebb verzióban.

Ami szerintem valójában történhetett, az az, hogy egyszer a késő hetvenes években a vallási vezetők találkoztak egy titkos konklávé keretében, hogy megvitassák, mit kezdjenek azzal a fenyegetéssel, amit a tudományos fejlődés jelent a vallásra nézve. Mivel tudatosult bennük, hogy a genetikai kód megfejtésével egy nap lehetővé válik, hogy élet szülessen egy kémcsőben, és ezzel az ember egyszersmind elbitorolja a Teremtő legfontosabb funkcióját; egy felettébb ironikus tervvel álltak elő. Eldöntötték, hogy beszervezik a világ vezető genetikusát, és a Big Religa titkos kettős ügynökeként futtatják. Dawkins első megbízatása az volt, hogy elnyerje az ateista közösség szolgai tiszteletét, ahogyan sikerült is neki mestermunkájával, az Isteni téveszmé-vel; majd, hogy olyan tettetett dühvel és olyannyira támadólag lépjen fel a különböző vallási irányzatok ellen, hogy az ateisták végül akaratlanul is vonzónak találják azokat. A tudós teljesítette is a tervet. Inkább eltöltenék egy évet egy cisztercita monostorban vagy egy medreszében, mint hogy egy percig is hallgassam Richard Dawkinst.

Lehet, hogy a lappangó kegyetlenség elmélete csak a fantázia szüleménye. Először is, anélkül, hogy vallási vitába akarnánk bonyolódni, létezhet erősebb érv egy jó szándékú istenség létezése ellen, mint Richard Dawkins létezése? Talán ő nem más, mint a legokosabb bolond, aki parádézik a színpadon, a kokain-korszak Robin Williamsének csodálattal teli figyelmére vágyakozva, aki egy talk show-ban vonultatja fel vicces karaktereit?

Bármi is legyen a magyarázat, Dawkins útja végére ért, melynek még a szimmetriája is tökéletes. Az az ember, aki Az önző gén-nel kezdte és alapozta meg hírnevét, úgy fejezte be – és adja Isten, hogy tényleg befejezze –, hogy az életéről szóló nem hivatalos könyvnek A géniusz önmagam címet adta.

(A publikáció eredetileg a The Telegraph oldalán jelent meg. A fordítást a Kreatív Kontroll készítette.)