A bűn alapvetően erkölcsi fogalom, amelyet a filozófia próbál meghatározni. A bűn minden olyan tevékenység vagy állapot (bűnben élés által), amely fennálló morális értékrendet sért, tehát rossz és elmarasztalható. Mai korunkban értelemszerűen nem csupán a törvény által tiltott dolgok számítanak bűnnek. Mert bár a büntető törvénykönyv sehol sem tiltja például szerelmünk megcsalását, a bíróságon kinevetnék azt a megcsalt párát, aki jogos büntetését követelné a csalárd párjának. Pedig talán kevesen szállnának vitába, hogy valaki bizalmát eljátszani, árulójává lenni nagyobb bűn, mint sok minden más, aminek pedig a földi igazságszolgáltatás előtt van a helye.

Gyakran lehet tapasztalni, hogy vita tárgya, vajon mi lehet bűn a keresztényeknél. Olvastam egyszer egy humoros megfogalmazást, amely szerint ha valamit élvezel, valami jól esik, akkor azt biztos tilos katolikusoknál. Ez egyébként nem igaz, de remekül rámutat a liberális kor hozzáállására a parancsokhoz, tanácsokhoz, korlátokhoz. Pedig nem kell ám minden korlátot és szabályt ész nélkül megdönteni! XVI. Benedek nem is sokkal beiktatása után egy nagyon fontos mondatot mondott, amelyet legszívesebben fölvésnék mindenki homloka mögé: a szabadság nem az eddigiektől elszabadulás.

A bűn (mint a bűnhődés okozója) rendetlen cselekedet, eltévelyedés a helyes útról. A magyar nyelv nehezebben tud ebben árnyalni (bár mondhatnók bűn helyett tévedést, hibát stb.). Az Ószövetség héber nyelvű változatában több mint húsz kifejezés van a bűnre, de az Újszövetség görög leirata is több szinonimát használ. Létezik ugyanis bűnhierarchia, melyet a katolikus katekizmus is ismer: a bűnök között vannak súlyosabbak és kevésbé súlyosak is.

Alapvetően elmondható például, hogy az Egyház szerint minden bűn súlyosabb, ha egy családtagunk ellen követjük el. Például a Tízparancsolattal ellentétes, súlyos bűn ellopni valaki javát, de még nagyobb bűn, ha édesanyánk táskájából lopunk. Azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ószövetségi következményetikát (a szemet szemért talioelvét) Krisztus, a megtestesült Ige megváltoztatta. Megváltó kereszthalála a szenvedést nem, de a bűnöket eltörölte, mindenki számára lehetőséget ad a kegyelemre, az üdvözülésre.

Krisztus új szövetséget kötött, de teológiai értelemben nem eltörölte a régi törvényeket, hanem betöltötte azokat. Megfizetett minden bűnünkért, lerótt minden tizedet. Azonban nem enyhítette a terheinket a helyes élet kapcsán, hanem bizonyos értelemben még többet vár el: korábban elég volt a betű szerint élni, nem sérteni meg a törvényt, ma viszont már a bűnös gondolatok is hibáztathatók. Nem elég kifelé azt mutatni, hogy jóságos ember vagyok, mert ha mélyen belül gyűlölöm a többieket, valójában nem vagyok lelkemben tiszta. A bűnt el lehet követni szóval, tettel, gondolattal és mulasztással is.

Szóban például, ha káromlom a szüleim, tettel akkor, ha egy gyermeket bántok, gondolattal akkor, amikor a barátom feleségére gondolok tisztátalan és megbotránkoztató módon. És van még valami, amit sokan elfelednek: mulasztással is bűnözhetek. Mikor tudom, mit kellene tennem, de nem teszem. Mikor segíthetnék egy embernek, de elfordulok tőle. Ez a bűnök egyik legundorítóbb változata, mert alattomos, könnyen elhisszük, hogy nem is nagy dolog. A tettek fontosak, mert azon keresztül nyilatkozik meg a hitünk és az, hogy milyen emberek vagyunk. Holnap jeles nap lesz, mely kapcsán erről részletesebben is írok majd.

Aki tud, de nem cselekszik, az tulajdonképpen nem tud. Szent Ágoston a bűnt akként határozta meg, hogy az a Törvénnyel ellenkező szó, cselekedet vagy vágy. A bűn tehát keresztény szempontból is törvényszegés, de itt isteni törvényről és nem földi törvényhozásról van szó. A Megváltó példamutatásával ellentétes cselekedet, mely megszomorítja az Istent, hiszen nem az Ő akaratát teljesíti.

A bűn a szándéketika szerint értelmezendő. Ahogyan Napóleon kora előtt csak a tett végeredménye számított, majd azóta a szándék is, ugyanúgy van ez vallási értelemben is. A gondatlanságból elkövetett bűn, a hirtelen felindulás, a beszámíthatatlanság mind-mind enyhítő körülmények. Nem igaz, hogy menthetetlenül bűnben vergődik mindenki és pokolra jut, aki nem keresztény, sőt nem katolikus. Egyházunk tanítása sem ez, hiába szeretnék ezt elhitetni: aki ugyanis nem ismerte meg ezt a hitet, attól nem lehet számon kérni, hogy miért nem keresztény. Isten igazságos, tehát nem várja el egy világtól elszigetelten nevelkedő embertől, hogy keresztény legyen. Mindenki a saját szintjén éli meg a bűnöket. Az, akinek a tudata átfogja, milyen keskeny út vezet Krisztushoz, mennyire gyarlók vagyunk és mennyit hibázunk, az persze úgy érezheti, túl sok a parancs. De mivel létezik kegyelem és megbocsátás, sosem kell attól félni, hogy túl rosszak lennénk. A nehezebb kihívás pedig gyümölcsözőbb eredményeit tekintve is, tehát nemcsak a nehézségek sokszorozódnak az elhívottak számára, hanem a jutalmak is. Törekednünk kell a bűntelenségre, de persze olyan kevesek élnek szentéletűen! Elég, ha magunkhoz képest fejlődünk. Amikor viszont már tudunk arról, hogy tettünk rossz, mégis megtesszük, akkor kifejezzük, hogy nem szeretjük az Istent. Hiszen már tudatosan ártunk a Törvényének. Ez a valódi bűn.

A bűn tehát szándékos cselekedet, melyben Isten szeretetlenségét fejezi ki az ember. Pilinszky János figyelmeztet bennünket arra, hogy minden bűn késhegye Istent keresi, reá irányul. A kereszténység tanításának lényege, hogy fölismerjük, megértsük s ezáltal elkerüljük a bűnt. Ezt az igazságot kell megismernünk: amikor valaki ellen bűnt követünk el, ő csak a harmadik számú sértettje ennek. Minden bűn legelőször is Isten ellen irányul. Másodsorban pedig önmagunk ellen, mert nekünk kell a bűnhődés következményeit elviselnünk.

Az áteredő bűn az Ádámtól és Évától öröklött bűnünk. Bűnök ugyanis örökölhetők szülőktől (ősszülőktől) is, de a keresztségben (ebben a bizonyos értelemben első ördögűzésben) ezeket semlegesíti az Egyház a Szentlélek ereje által. A személyes bűnök azok, amiket elkövetünk napról napra. Ezek között is sokféle létezik.

Mint feljebb bemutattuk, fontos a tudatosság kérdése. Kevésbé súlyos például egy szexuálisan rendetlen cselekedet (házasság előtti szex vagy akár az önkielégítés), ha azt például erős befolyásoltság alatt teszi valaki. A média, az uralkodó szexuális kultúra (mely egyébként protestáns környezetben alakult ki) mind-mind arrafelé tolják-taszítják az egyént, hogy rendetlen módon élje meg a szexualitást. De például tinédzser korban is kevésbé súlyos bűn, mint érett felnőttként. Ám például értelmi fogyatékosok esetében pedig a legtöbb bűn be sem áll, korlátlanul enyhül. Fontos tehát, hogy az igazán súlyos bűnök tudatossággal követhetők el.

A bocsánatos bűn kisebb kihágás vagy olyan tévedés, melynek során az elkövető nem volt teljes tudatában annak, hogy bűnt követ el. Ezek bocsánatosak, de akadályozhatják egy ember tökéletes lelki fejlődését. A katolikus egyház azért is javasolja ezek meggyónását, ami bár nem kötelező, de ezek megágyazhatnak a súlyosabb, akaratlagos bűnök elkövetésének.

Halálos bűn az, amelyet tudatosan követ el valaki úgy, hogy tisztában van azzal, hogy bűnt követ el. Azért halálosak ezek a bűnök, mert lebontják az Isten és az ember közötti kapcsolatot, eltávolítanak Isten szeretetétől és ezáltal a megszentelő kegyelmétől. Ezeket meg kell gyónni és meg kell bánni, máskülönben a bűn állapotában maradva pokolra kerül a lélek. A bűnbánat szentsége a gyógyír ilyen bajokra. Halálos bűnnek számít az ateizmus, az aposztázia (a keresztény hit elhagyása), de például a bálványimádást is. A Szentírás által tiltott spirituális dolgok, például a jövendőmondás, asztrológia is ide vonatkozik.

A hét főbűn alapvetően ismert, de ezekhez az egyház újabbakat is helyezett. Gergely pápa az eredeti nyolc főbűnt hétre csökkentette, mikor a szomorúságot és a restséget összevonta. A kétezres években az egyház például a kábítószer-fogyasztást és a gyermekbántalmazást is a főbűnök közé emelte. Az abortusz is az, így a katolikus orvosok például nem is segédkezhetnek benne. Ha mégis megteszik, a kánonjog szerint önmagától beálló kiközösítés történik, ami a legszigorúbb jelenlegi egyházi büntetés, ráadásul a tettel egy időben beáll egyéb határozat nélkül. Ezért nem lehetséges, hogy katolikus nőgyógyász magzatelhajtásban részt vegyen vagy terhességmegszakításra buzdítson a katekizmus szellemével ellentétes módon. Arra kérem a nem katolikusokat, hogy tartsák ezt tiszteletben, mert nagyon komoly bűnnek számít!

Vannak súlyosabb bűnök is, melyeket égbekiáltó bűnöknek nevezünk. Ezeket a Biblia nevesíti is: ez a gyilkosság, a homoszexualitás, az özvegyek és árvák sanyargatása (népek elnyomása is), valamint a munkás jogos bérének megtagadása.

Fontos tudni, hogy vannak bűnök, amelyek alól bármelyik pap nem adhat feloldozást, kizárólag a pápa. Nagyon nem ajánlott ilyen súlyos bűnöket elkövetni, hiszen nem könnyű elérni, hogy a Szentatya oldozzon föl bűneink alól. Ilyen rendkívül súlyos bűn az Oltáriszentség meggyalázása, melyre különösen sátánista szertartások során kerülhet sor, de ide tartozik a helytelen áldozás is, amikor valaki kiköpi az ostyát vagy a kezében tartva kiviszi a templomból. Szintén csak a pápa oldozhatja föl a papot, aki megsérti a gyónási titkot vagy esetleg nemi kapcsolata van valakivel, aki bűnét aztán fel is oldozza. Minden ilyen esetben automatikusan beáll a kiközösítés, így szükséges a Szentatya közbenjárása, hogy ezek a személyek visszatérhessenek az egyházba. (Gyakori tévedés, hogy egy kiközösítés alatt álló nem járhat szentmisére: kánonjogi értelemben jelen lehet, de részt nem vehet a liturgiában, valamint természetesen sem szentségek nem szolgálhatók ki neki, sem szentelményeket nem vehet föl. Bizonyos értelemben már itt a földön a külső sötétségbe kerül. Érdekes egyébként egy néhány évvel korábbi helyzet, mikor az állami televízió közvetítette Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök áldozását. Az illető a házasságtörés bűnében élt, mely alól egy pap sem adhatott feloldozást, mivel bűnbánást sem tanúsított, nem is tett a bűne felszámolása ellen. Mégsem tagadta meg tőle a pap az ostyát, pedig egyházjogilag úgy kellett volna tennie. Vélhetően félt annak következményeitől, mely nem is neki, de az egész egyháznak nagyon ártóak lehettek volna.)

Az egyház a modern világra reagálva társadalmi bűnöket is meghatároz például a bioetika vagy a környezetvédelem kapcsán.

Van egy a bűnök között, amely rendkívül súlyos és különáll s melyre a Szentírás is utal. Ezt a Szentlélek elleni bűnnek nevezzük. A Biblia ugyanis utal arra, hogy van egy bűn, amelyet nem tehet jóvá, nem oldozhat föl egyetlen ember sem, nincsen rá bocsánat, ez pedig a Szentlélek megszomorítása. A Szentlélek az, aki szól a próféták szavával, akin keresztül Krisztus irányítja egyházát, aki a karizmákat adja. Ha valaki ezt támadja, arra nincsen bocsánat. Ezt a bűnt úgy követi el valaki, ha szándékosan megtagadja az üdvösséget, visszautasítja a bűnei bocsánatát. Ez a valódi megátalkodottság, mikor valaki tudatosan megtagad mindent, ami az örök kárhozattól visszatarthatná. Ez az ördöggel való lepaktálás végső pontja, mikor valaki a Szentlélek ellen káromkodik. Ismert magatartási formái között általánossá válva az alábbiak lelhetők föl:  vakmerőség, kétségbeesés, tusakodás a megismert igazság ellen, a kegyelem irigylése a felebaráttól, megátalkodás a bűnben, bánattalanság. Ez szándékos, kitartó és rendkívül gonosz cselekedet.

Mindig furcsának tartom, mikor valaki a kereszténységet támadja. Hogyan gyűlölheti magát valaki olyannyira, hogy fölháborodjék, mikor valaki azt ígéri neki: megbocsátok bűneidért?