A Katolikus Tábori Püspökség – Katonai Ordinariátus központi hivatalában szentmisével egybekötött imádság zajlott a Közel-Kelet békéjéért, melyet Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész celebrált körülbelül ötven résztvevő előtt. Megrendítő volt hallani lakonikus, ám mégis magával ragadó homíliáját, mely a minden aktualitáson túlmutató alapvető emberi kérdésekre világított rá először.

Jeremiás könyvét magyarázva kifejtette, hogy az igazi szabadság alapja az Istenre nyitottságra épülő „szemkontaktus”, „Isten akaratának tekintetbe vétele”, nem pedig az, hogy a külső világban szabadok vagyunk-e vagy sem. Ehhez kapcsolta hozzá az evangéliumi részletet, ahogy Jézus kiküldi a tizenkettőt Péter vezetésével a túlpartra, majd megjelenik nekik a vízen. A bárka az Egyház jelképe, mely a történelem tengerén átkelve tart célja felé a Péter vezette tizenkettő segedelmével. Mikor megjelenik Jézus, Péter is követni akarja, ám mikor csak önmagára koncentrál, elveszíti a kontaktust, süllyedni kezd. Jézus azonban kinyújtott kezével mindig megmenti csetlő-botló egyházát, ahogy minket is.

Minden emberi kapcsolatunk az istenemberi tekintetbe merülve bontakozhat ki egyedül hitelesen. Végül személyes élményét mondta el. A katonaládára szabott tábori oltárról beszélt, amelyen a szentmisét bemutatta.

Bíró László tábori püspök vezette katonai zarándoklat zajlott pár hete a „Nagy Háború” olasz frontjára. Végigjárták a temetőket, mindenhol miséztek, ami a katonák mintegy újratemetése volt. Szinte kézzelfoghatóvá vált számunkra ez akkor, amikor megidézte egy horvát K.u.K. katona visszaemlékezését a tömegháború embertelenségéről… A 2000 főnyi osztagból csupán másfél százan maradtak életben a napokig tartó olasz pergőtűz után, mikor kivonták őket. Az elhantolt halottakat is kiforgatta a másnapi, rájuk szórt srapnel… Ebből a másfél százból is számosan megnyomorodtak egy életre, akár fizikailag, akár lelkileg. Mélyen szimbolikus volt, hogy a leszármazottak megkoszorúzták az egykori ellenség sírhantjait. Akkor van valódi béke, Krisztus békéje – ami nem csupán fegyvernyugvás – ha tiszta szívvel tudják egy fegyveres konfliktus résztvevőinek leszármazottai megkoszorúzni kölcsönösen a szembenálló fél halottainak sírjait. Azért imádkoztunk, hogy ez – az egyelőre még kilátástalan béke – a Közel-Keleten is felvirradjon. A szentmise után Assisi Szent Ferenc – a szultán udvarában járt „békekövet” – imájával zártuk le fohászkodásunkat.

A közel-kelet jobb megértése

Ezután hangzott el a két előadás, melyeket az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) két, közel-keleti keresztény gyökerekkel is bíró tagja tartottak. Először az örmény felmenőkkel bíró Azbej Tristan, Magyarország izraeli követségének munkatársa szólt, igazi higgadt diplomataként, ami azért is becsülendő, mivel élesben élt át feleségével és két kisgyermekével légicsapást. Ennek ellenére „sine ira et studio” beszélt a Szentföld múltjáról, a három világvallás legitimációs alapjairól, majd pedig a cionizmus, a modern arab nacionalizmus, a zsidó és muszlim vallási fundamentalizmus keletkezéséről, politikai szerepéről. Részletezte az izraeli és a különböző palesztin frakciók közötti megoszlást, a környező államok viszonyát a palesztin szervezetekhez. Véleménye szerint a megegyezés azért nem lehetséges, mert mind az izraeli, mind a palesztin politikai vezetők a szélsőségeseiknek foglyai. (Utalt Jicák Rabin meggyilkolására.) A kölcsönös sérelmek, a polgári lakosság ellen elkövetett kegyetlenkedések (köztük a mostani gázai konfliktust kiváltó kölcsönös gyerekgyilkosságok) olyan mély ellenségességet véstek mindkét fél elméjébe és szívébe, hogy ennek feloldása emberi számítás szerint lehetetlen, egyedül – keresztényként – Krisztus, a Béke fejedelme segedelmében bízhatunk. Addig a „Halál Angyala” uralkodik, s nincs béke az Olajfák alatt. Kiválóan illusztrálta ezt az előadását lezáró szatirikus animációs kisfilmmel.

Hiányosságnak tartom, hogy a „két malomkő között őrlődő” helyi keresztények sajátos helyzetéről – lett légyenek akár etnikailag palesztinok, akár zsidók – nem szólt. Mentségére szóljon, hogy az alapvető célja a jelenlegi gázai konfliktus megértésének elősegítése volt.

Ezután következett Fakhoury Youssef, libanoni magyar előadása. A melkita (bizánci) katolikus fiatalember a szíriai, iraki és libanoni keresztények jelenlegi üldözésének történelmi és jelenlegi machtpolitikai hátterét vázolta föl. Megtudhattuk, hogy Egyiptomban a XIII. századig, Szíriában a XVII. századig a keresztények voltak többségben. Több hullámban érte őket retorzió, pogrom, népirtás, egészen a napjainkban kezdődőig. Fölvázolta az ún. arab világ belső ellentéteit. Az arab anyanyelvű, de magát koptként, szírként, káldként, libanoniként meghatározó keresztények mindig szálkát képviseltek a muszlimok szemében.

Egyrészt akik keresztényként megmaradtak, módosabbak voltak, mert meg tudták fizetni a keresztényekre kirótt magasabb adót. Másrészt komoly összetartás jött létre közöttük. Nem szabad elfelejteni, hogy az antik mediterrán kultúra átmentése nem az iszlám érdeme – mert Mohamed arábiai harcosai a mai wahabita ISIS szintjéről indultak –, hanem az ott élő keresztény és zsidó kisebbségé volt. Mikor kilépett az iszlám az Arab-félszigetről, akkor a keresztények közötti ellentétet kihasználva tudott csak gyorsan terjeszkedni. Elüldözték a bizánci politikai elitet, és a nagyságrendileg többségben lévő helyi keresztényeknek toleranciát ígértek…(Emlékezzünk, hasonló volt a helyzet az oszmán-törökökkel hazánkban, ahol sokszor a törökök a protestánsokkal karöltve harcoltak a katolikusok ellen.)

Ha nem lett volna a városlakó, császárpárti (melkita) görögség, és a vidéki (kopt, szír) lakosság között politikai, és azt generáló dogmatikai-vallási ellentét, akkor az iszlám csak lábjegyzet lenne a történelemkönyvekben, amit egy sikeres bizánci hadjárat felszámolt… A történelem azonban máshogy alakult. Felrótta az ún. „keresztény” Nyugat bűnének, hogy közvetve, illetve passzivitásával az ISIS-féle wahabita, arábiai iszlámot támogatja. Rávilágított a kulturális és civilizációs törésvonalra, ami a „szír” és „egyiptomi” iszlám, valamint az arábiai között feszül. Az orosz és amerikai geopolitikai ellentét miatt is a Nyugat olajszövetségeseit és „szabadcsapataikat” támogatja a hagyományosan oroszbarát preszekularista rezsimekkel szemben. No és a közel-keleti keresztények kétezer éves civilizációjának eltűnése nem zavarja? Ez – ismét az előadó szavaival élve – csupán „járulékos veszteség” Amerika és Izrael számára, ha ezzel sikerül destabilizálni a környező országokat, és megosztani az arábiai muszlim wahabita államok által támogatott ISIS segítségével a környező államok muszlim lakosait. Végül pozitív példákat is felhozott. Franciaországban mozgalom indult a közel-keleti keresztények megsegítéséért.

Mivel zárhatjuk le rövid ismertetésünket? Az ima kötelességünk, a cselekvés pedig szükségszerű számunkra. Ha egy olyan Európa állna ma fenn, mely büszke a keresztény alapjaira, és hivatásának érzi a világban bárhol élő keresztények védelmét, mindez nem történhetne meg, illetőleg ilyen szinten nem eszkalálódhatna.

Szász Péter