Március 21-én Ferenc pápa Rómában a maffia áldozatainak családjait látogatta meg. Ezen látogatások eredménye a sajtó által is citált mondat, melyben a pápa kiátkozza a szervezett bűnözés tagjait. A történet másik érdekes jelensége viszont az egyébként is érdekes Luigi Ciotti atya, akivel kézen fogva sétált Ferenc.
Ciotti por-homo, tehát a homoszexuális jogok mellett érvelő pap. Nagy barátja volt Andrea Gallo atyának, akit a kiközösítéstől csak az mentett meg, hogy idő előtt életét vesztette: ez a pap ugyanis homoszexuális felvonulásokra járt a tolerancia nevében, sőt a marihuána legalizálása mellett is kiállt. Gallo temetési miséjén egyébként maga Ciotti buzdította a véleményük terjesztésére a homoszexuálisokat és kommunistákat. Tette ezt azért, mert maga Gallo is kommunistának tartotta magát, de ugyanígy támogatta a szabad szerelmet és a liberális feminizmust is.
Az ehhez a csoporthoz tartozó papok eddig is zavart keltettek: Angelo Bagnasco bíboros, püspök például transzneműeket áldoztatott a Gallo lelki üdvéért tartott misén, ahogy ez az alábbi képen látható.
Ezért is több egyszerű gesztusnál, hogy a pápa ezzel a paptársával ölelkezés után kézen fogva sétált. Mindez olyan aggodalommal tölti el a konzervatív katolikusokat, olyan zavart és széthúzást kelt az Egyházban, melynek a Szentatya megszentelt hivatása kapcsán éppen csökkentésére van fölkérve, nem fölkorbácsolására.
Hát nem aranyos ez a Ferenc?
Gallo és Ciotti
Utolsó kommentek