Húsvéthétfőn a Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa a város alatti nekropoliszba megy, hogy Szent Péter sírja előtt imádkozzék. Az első pápának is nevezett apostol sírja a Vatikán alatti temetővárosban található, amit kétezer év után épp a XX. században sikerült bizonyítani – a reformerek nagy szomorúságára.

Jézus Krisztus azt mondta, hogy Péterre, a kősziklára alapítja Egyházát. Az apostol aztán 67-ben vértanúhalált halt, mikor Néró császár cirkuszában keresztre feszítette. A legenda szerint Szent Péter maga kérte, hogy méltatlansága okán ne ugyanúgy feszítsék meg, mint a Megváltót, ezért fejjel lefelé fordították a keresztet. Éppen ezért a fejre fordított kereszt a mai napig péteri szimbólum, bár a luciferiánusok és más sátánista szekták is használják, ők persze éppen ellenkező megfontolásból, a kereszt megsértése miatt.

Péter apostol volt az első püspök a római székben, a legelső primátus az övé az egyetemes egyházban. A pontifex maximus (legfőbb főpap) cím és a pápai jogkör megszületése a IV. századra tehető. A katolikus hagyomány viszont nem a pápai jogkör kialakításához köti a római pápaság lényegét, hanem a primátusi püspökséghez. Így Pétert első pápának tekinti, aki után körülbelül tíz évig Szent Linusz pápa uralkodott.

Gyakorlatilag a pápaság kérdése nem volt különösebben zavaros a XIII. századig, legalábbis abban az értelemben, hogy természetes volt a gondolat, hogy a földi egyháznak kell egy spirituális, törvényhozási, bírói, de jobb ha azt mondjuk: mindenes vezetője. A Vatikán ma is teokratikus monarchia államformában működik a világon egyedüliként. Előfordultak politikai viaskodások, ellenpápák emelkedtek, de abban nem volt kérdés, hogy a pápai hatalom Jézustól származik, aki földi egyházat alapított, amely minden hívő közössége, ám e közösségnek van egy feje. Ez a püspök a pápa.

„Ahol Péter, ott az Egyház: aki nincs a pápával, nincsen Istennel,
aki Istennel kíván lenni, az a pápával kell, hogy legyen”
– a Szűzanya a fátimai jelenéseknél

Jött azonban a szkizma (egyházszakadás) a reformációval. Egészen pontosan a valdensekkel indult a kétkedés: addig mindenki úgy tartotta, hogy Szent Péter természetesen a Pápai Állam területén van (a korábbi Pápai Állam nem teljesen egyezik meg a mai Vatikánnal, de a részletek a történet szempontjából lényegtelenek). Azonban a valdensek nem akarták elismerni a pápai fennhatóságot, amely a péteri szolgálatra alapul. Ezért híresztelni kezdték, hogy nemcsak a sír nincs ott, de Péter maga sem járt errefelé soha.

Meg kell értenünk, hogy a katolikus hitben a főpásztor, a pápa szerepe rendkívül fontos. Még akkor is, mikor erkölcsi züllés tépázta az Egyházat, volt valódi pápánk, sőt sorukat egészen Jézusig visszavezethetjük. Krisztus azt mondta, velünk marad a világ végééig, megőrzi egyházát. A protestáns mozgalmak szerint nincs szükség pápára, sőt igazából papokra sem, mi azonban ezt másképp látjuk. Ha kiderült volna, hogy Péter sírja nem itt található, az felkorbácsolhatta volna a kérdéseket, melyek a Katolikus Egyház tekintélye ellen irányultak volna.

Így tehát nem az volt a kétkedők célja, hogy kiderítsék, valóban hol van Péter sírja, hanem egyszerűen csak azt akarták elhitetni, hogy az egyházi emlékezet téved, s nem ott van, ahol mondják.

Luther maga is minden alap nélkül terjesztette, hogy Szent Péter sírja nem ott található, mert érdekei ezt diktálták: elvetette a pápaságot, s ezért tagadnia kellett a péteri utódlást is.

A Szent Péter-bazilika alatti ásatásokat csak a harmincas évek végén kezdték meg. Az elsődleges cél nem annak bizonyítása, hogy valóban az apostol sírján áll a pápai hivatal a szó szoros értelmében is, hanem egy végrendelet: az elhunyt XI. Piusz pápa azt kérte, hogy az altemplom alatti sírba temessék.

Később XII. Piusz pápa rendelt el nagyobb feltárást. A tízéves munka során derült ki, hogy a Vatikán alatt egy temetőváros húzódik, melyet a Krisztus utáni II–IV. században használhattak. A pogány síremlékek között esély volt arra, hogy megtalálják Péterét, ami végleg pontot tenne a kérdésre. A Valerius család sírhelyén például Péterre utaló feliratokat találtak, de maga a sír nem lett meg.

Konstantin császár épített a vatikáni dombon egy bazilikát Szent Péter emlékére, s emiatt vált megközelíthetetlenné az egykori temetőváros. Az ásatások során megtalálták éppen a bazilika oltára alatt az apostol sírját, mely a nekropolisz központi helyén fekszik. A szövegek alapján kiderül, hogy az őskeresztények erősen hittek a Szentháromságban, Jézus istenségében és Péter elsőségében. Ami viszont nagyon fontos: a Szűzanya közbenjárásában is, mivel erről szóló feliratok is kerültek a sírra. (Ezt a reformátusok ma is elvetik: azt mondják, Szűz Mária bár kitűnő asszony volt, nem indokolja semmi a katolikusok kirívó tiszteletét iránta, nem ment testben a mennybe, nem érdemes hozzá imádkozni. Ebben nagyon nem értünk egyet, s úgy tűnik, az őskeresztények is másképp gondolták.)

Szent Péter csontjait 1941-ben találták meg, de rendkívül nehéz és hosszadalmas folyamat volt, míg a régészek bizonyíthatták, hogy valóban az apostolfejedelem csontjait találták meg. Többszörös vizsgálat után először több mint húsz év múlva, 1965-ben jelentették be, hogy a körülbelül 165 centiméter magas, testes hetven év körüli férfi csontjai valóban az első pápáé. VI. Pál pápa 1968-ban hivatalosan is bejelentette, hogy megtalálták Szent Péter földi maradványait, s végleg kiderült, hogy azok mindvégig a bazilika oltára alatt hevertek. A római pápaság is az Apostolfejedelem szent csontjai fölött működött kétezer esztendőn át! Minden kételkedés megdőlt, az egyházi emlékezet pedig pontosnak bizonyult.

A vatikáni nekropoliszt 2006-ban nyitották meg a látogatók előtt. Már addigra négyszázezer eurónál is többet költöttek a feltárására. Sokan támadják a Szentszéket, hogy miért van pénze: ezek a munkálatok, de a vatikáni műemlékek megőrzése is rendkívül nagy összegekbe kerülnek. A hívők nem sajnálják erre a péterfilléreket.

Jézus Krisztus 266. helytartója tehát ma az Apostolfejedelem, saját elődjének sírja előtt imádkozik.