A mostani sede vacante alatt is időről időre föllángol valamiféle furcsán értelmezett reform szellemiségű vágy a nem katolikusok között. Valamiért a Katolikus Egyházon kívüli személyek (akár protestánsok, akár agnosztikusok stb.) fontosnak tartják, hogy elmondják, miben változtatnának. Ez önmagában nem is gond, de a találgatások, ötlethalmok mögött sokszor sajnos nincsen meg a katolikus dogmatika vagy akár csak hittörténelem alapvető ismerete sem. Aki reform lelkű, liberális papabilisnek gondolnak sokan, az csak a katolicizmuson belül számít liberálisnak: politikai értelemben egyáltalán nem az. Még a leginkább reformer pápa sem fogja engedni nők pappá szentelését. De miért?
Rosszindulatú támadás, mikor valaki ezt nőellenességként fogja föl. Az iszlám is kap rendesen az ilyen támadásokból, főleg a csadorviselés miatt. A feminista gondolat mögött nincsen valódi teológiai ismeret: nem tisztem megvédeni a muszlimokat (ők abban úgyis eléggé hatékonyak), de Mohamed próféta a felesége bölcsessége nélkül Gábor arkangyalnak (vagyis Gábrielt) nem is hitt volna, s most nem lehetne az iszlám prófétája. Akit érdekel, a Koránban megtalálja a történetet. Ez keresztény szempontból csak azért érdekes, mert az általunk is ismert angyalok vagy éppen Jézus szerepe az iszlámban egyértelművé teszik, hogy az ökumenizmusnak van értelme. Nem feladni kell a mi hitünket, de jó megismerni a szinkronitásokat.
A keresztény hitvilágban a nők szerepe szintén rendkívül fontos. Magam ezt szándékosan nem a munkásmozgalmi gyökerű nemzetközi nőnapon írom le, hanem egy nappal később (mi katolikusok március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony napján dicsérjük a nőket). Anélkül, hogy végeláthatatlanul citálnám a Bibliát, elég az egyetlen emberre gondolni, aki bűn nélkül fogant: Szent Anna gyermekére, Szűz Máriára. Egy ember Isten anyja lehetett, s hitünk szerint testben ment a mennybe, s ma is ott ül, a mariológia szerint szólhatunk hozzá, közbenjár értünk, s mi katolikusok őt is dicsőítjük, de persze nem imádjuk úgy, mint az Istent. A katolicizmus tehát még a keresztény irányzatok között is fontos szerepet szán a nőknek.
Példálózhatnánk más vallásokkal is, például a buddhizmusban sokkal több és más jellegű előírások vonatkoznak a nőkre, mert egyszerűen mások, mint a férfiak. De a katolikusok nem az alapján döntöttek, hogy egy-egy tekintélyes egyházi személy mit gondolt a női papság kérdéséről, hanem mi Krisztust követjük.
Szerintem nem tűnik patetikusnak, ha azt mondom, hogy amennyiben egy nő azonosulni tud nőiességével, és teljesen testében-lelkében katolikus nővé válik, akkor feladata van olyan jelentőségteljes, mint egy papé. A nő szó szerint az élet forrása, méhéből születik a legnagyobb férfiú is, és azt is elmondhatjuk, hogy a család összetartói, akikre nagyban támaszkodnak a legerősebb férfiak is. De miért nem lehetnek nálunk papok, mikor több protestáns gyülekezetben vannak papnők?
A papgyermek, papfeleség kifejezés a magyar nyelvben is létezik, leggyakrabban a református lelkészek családtagjait hívják így. A papnő viszont főleg régi kultúrák kapcsán merül föl hétköznapi beszédünkben. Például az ókereszténységben is lehettek diakónusok (szerpapok) nők, de áldozópapok már akkor sem.
Jézus kizárólag férfiakat választott maga köré. Ez nem azt jelenti, hogy a nőket elüldözte: édesanyja és Mária Magdolna is mellette lehetett, de apostolai férfiak voltak (a közkedvelt összeesküvés-elméleteket a női apostolokról éppúgy kezelhetjük, mint a női pápa mítoszát: érdekesség, de hitelt adni neki egyszerűen nincsen okunk). A tanítást Isten a férfiakra hagyta, a papi rendet rájuk alakította, de már a kezdetektől fogva szerzetekbe tömörültek a hívők nemüktől függetlenül. Létezik egy elég botor érvelés, mely szerint Krisztus csak a korabeli szokások miatt nem választott férfit apostolai közé. Egy katolikus nem gondolkodhat akképpen, hogy Jézus is csak egy ember volt, aki oktalanul szokásokat tartott meg, merthogy éppen ő töltött be korábbi törvényeket (a mi újszövetségi vallásunk egyik alapvetése éppen ez), de kereszthalálának földi okai között is az szerepelt, hogy nem az ember, de az Isten törvényei alapján élt. Amit Jézus és az apostolok tettek, az örök érvényű törvény minden keresztény ember számára.
Ma is vannak szerzetesnők, a katolikusok őket apácáknak nevezik, akik feladatai közé éppúgy tartozhat apostoli munka és a testvérek szolgálata, mint az imádság és bűnbánat. A katolikus kánonjog azonban kimondja, hogy az egyházi rendet (a hét szentség közül az egyiket) csak férfiak vehetik föl, méghozzá a Biblia a tizenkét apostol bibliai kollégiumára alapozva. A papok képviselik Krisztust a világban (de semmiképpen sem szabad egyes papokat, szavaikat vagy akár cselekedeteiket összetéveszteni Istennel!), pontosabban a Tizenkettő szerepét töltik be. Ilyen módon az Egyház úgy véli, nem lenne helyes, ha nőket is pappá szentelne.
VI. Pál pápa egyértelműen leírta, hogy a katolikus egyház sosem részesíthet érvényesen pap- vagy püspökszentelésben nőket. Az egyházi szentségre egyébként sem formálhat senki jogot, az egy ingyenes ajándék (elhívás) Istentől, amelyet az egyén alázatosan fogadhat úgy, hogy aláveti magát az Egyház tekintélyének a rend fölvétele érdekében.
Jézus Krisztus egyértelművé tette, hogy Őbenne nincsen különbség férfi és nő között. Ezt a jogegyenlőséget a katolikusok is elismerik, de ebből nem következik az, hogy az egyházi szentséget is mindkettőnek éppúgy ki lehet szolgáltatni. Az elhívás az Egyház szolgálatára nőket is érint, és nekik is van lehetőségük segíteni a Katolikus Egyházat. A szentségek (különösen a karakterszentségek) azonban nem személyiségi jogi kérdések, mert per definitionem látható módon Isten láthatatlan kegyelmét közvetítik. Ez a szentség, melyet Krisztusban lehet csak értelmezni. Egy Krisztus-kozmoszon kívül élő ember számára értelmezhetetlen, hogy mi mit értünk szentség alatt, s ezért tűnik úgy, hogy a nők papi szolgálatát támogatók valójában alapvető teológiai ismeretek hiányában vannak.
Mindezt annak kapcsán tartottam fontosnak elmondani, hogy a sajtóhírek szerint a minap az olasz rendőrség a Vatikában előállított egy nőt, aki magát (és ezáltal a média is őt) katolikus papnőnek nevezte, s évek óta miséztet. Tüntetett azért, hogy az új pápa engedélyezze nők pappá szentelését. Szomorú dolog ez, mert a katolikus hit alapjaival áll szemben, s ezért kérdéses, ő hol tanulta a hittudományt. A hölgy szerint körülbelül százötven női pap van a világon, ami egyébként egyházjogi nonszensz: az érvényes papszentelés kézrátétellel történik. Minden ma élő, rendesen felszentelt pap visszavezethető Krisztusig, aki maga is így tette apostolaivá a tizenkettőt, s azóta is csak így veheti föl valaki az egyházi rend szentségét. Érvényes módon semmiképpen sem kaphatták meg egy püspöktől sem ezt a szentséget. (Előfordulhat, hogy egyes püspökök érvénytelen papszenteléseket tartanak, egy afrikai például néhány éve házas embereket szentelt pappá. Többszöri figyelmeztetés után kiközösítette az Egyház. A XX. században kiközösítettekről egy későbbi cikkben írok majd.)
Sajnos előfordul, hogy bizonyos emberek a katolicizmus neve alatt a katolikus hittel ellentétes gondolatokat fogalmaznak meg. Ilyen Don Gallo pap bejelentése is, aki melegmozgalmi aktivistaként azt mondta, reménye szerint a következő pápa homoszexuális lesz (egyébként a marihuána legalizálása is célkitűzései között van). Ez önmagában annyira értelmetlen és céltalan kijelentés, mely egyetlen eredménye a zavar- és botránykeltés lehet, s ilyen módon alkalmas lehet arra is, hogy egyházfegyelmi eljárás induljon ellene. Vannak szerencsétlen papjaink. Egymásnak is segíteniük kell, hiszen mind először emberek s csak aztán papok. A nő is ember (azaz Isten gyermeke), és ez a legfontosabb, nem a rang.
Utolsó kommentek