A Katolikus Egyház a Szentírás napját ünnepli szeptember utolsó vasárnapján. A II. Vatikáni Zsinat kiemelten foglalkozott a Bibliával, és elrendelte, hogy évről évre egy kiemelt napon különlegesen is foglalkozzanak vele a katolikusok. A világon elsőként a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia emelte a katolikus ünnepnapok közé a Biblia napját.

Végül azért került szeptember utolsó vasárnapjára, mert minden évben szeptember harmincadikán ünnepli az egyház Szent Jeromost, a nagy bibliafordítót. A szentírásvasárnapon a hívők a templomokban kiemelt helyre teszi a Bibliát, és hálát adnék azért, hogy ezen kinyilatkoztatás alapján megismerhették a Szent, Szent, Szent Isten szándékait.

Nagyon alkalmas tehát ez a nap arra, hogy elmélkedjünk a hét utolsó szón. Ez alatt a kereszten haldokló Krisztus utolsó hét mondatát értjük. A négy evangéliumban más-más fontosnak tartott mondatot emeltek ki az evangélisták, így a valódi elméleti mondatsorrendet az evangéliumharmónia alapján így állíthatjuk össze:

1. Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek (Lk, 23,34)
2. Még ma velem leszel a paradicsomban (Lk 23,43)
3. Asszony, íme, a te Fiad; Íme a te anyád! (Jn 19,26–27)
4. Éli, éli, lamma szabaktani (Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?; Mt 27,46, Mk 16,34)
5. Szomjazom (Jn 19,28)
6. Beteljesedett (Jn 19,30)
7. Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet! (Lk 23,46)

A hetes szám központi jelentőségű az emberi történelemben, több pogány rítusban és mai világvallásokban is központi jelentőségű. A tudomány is ismeri: hétévente cserélődik le az ember valamennyi sejtje; a genetikai következmények hét generációig jelenhetnek meg (a Biblia is utal rá, hogy a szülők vétke átszállhat a leszármazókra); az agy hetes pufferére utalnak a kutatások, melyek szerint átlagosan hét adatot tudunk megjegyezni (próbáljuk ki egy emlékezős játékban: egy döntéselméleti kutatás szerint 6–8 elemre tud emlékezni egy ember, ezért a kutatók misztikus hetes számnak nevezték el ezt az elméletet); stb.

A szent hetes a beteljesedés és a tökéletesség száma, már az ókorban is ismerték. Éppen ezért lehet a három hatos a Fenevad száma, sátáni szám: a hármasság szintén központi szám a Bibliában, a hatos pedig éppen nem hetes, számelméletileg tehát a 666 egyszerre a Szentháromság és a 7-es jelű tökéletesség tagadása.

Jézus hét mondata fölöleli a keresztények hitvilágát is. Első és utolsó mondata az Atyához szól, de a köztes mondatok is jelentős szimbolikával bírnak. A kereszten függő Jézus hét mondata a megtérés hét állomásának jelképe is, ahogyan azt mindjárt látni fogjuk.

A jézusi szavak a halál előtt

Az elsőben megszólítja az Atyát, szeretetből bocsánatot kér meggyilkolóinak. A keresztény ember is úgy kezdi megtérését, hogy megbocsát mindenkinek, aki ellene vétkezett, igyekszik elengedni a maró bosszúvágyat, hogy helyére beköltözhessen a béke. A második és harmadik szó főpapi imádság, mellyel Jézus azokról rendelkezik, akik rá voltak bízva, és ezzel mutat példát mai követőinek, az egyháznak is: jelzi a jobb latornak, hogy rá is vár a paradicsom, valamint rábízza Jánosra Szűz Máriát. Bár elmegy a Fiú, de gondoskodik róla, hogy az Anyát az apostol őrizze. Ugyanígy bízta rá a kereszténységet apostoli követőire, a mai papságra.

Azért is érdekes a bűnbocsánat ilyen központi helyen történő tanítása, mert ezzel is megerősítette, hogy ő az Élő Isten. Azzal, hogy ítéletet mond ki, Istenként cselekszik, s éppen ezért a tettéért végezték ki. Krisztus tehát nem visszakozott a kereszten, hanem megerősítette addigi tanításait. Éppen ezért elfogadhatatlan a contra indifferentizmus alapján az az érvelés, amelyet egyes ateisták, illetve más vallások képviselői mondanak. Sokan állítják, hogy Krisztus kitűnő ember, nagy tanító, jelentős vallási bölcs volt, de nem Isten. Ez azonban nem lehetséges, ugyanis csak két lehetőség képzelhető el. Egyetlen másik ismert vallási vezető vagy próféta (Mohamed, Buddha stb.) sem nevezte magát Istennek, csak Jézus. Ha Jézus igazat mondott, akkor maga az Isten, tehát nem egy vallási vezető. Ha viszont hazudott, akkor erkölcstelen és emellett eszelős is, nem pedig vallási bölcs. Úgyhogy olyan lehetőség nem létezhet logikusan, hogy elfogadjuk őt mint kitűnő embert, de nem tartjuk Istennek.

Érdekes, hogy bár az evangéliumok jelzik, hogy a zsidó katonák gúnyolják Jézust, ő ezekre a vádakra nem reagál. Hiába mondják neki, hogy ha ő valóban Isten, akkor szálljon le a keresztről. Vádolhatják, kritizálhatják, de nem reagál. Ezzel szemben igenis reagál a megtérő bűnös (a jobb lator) hívására és valóságosan reagál a vele lévők (édesanyja és apostola) szólításaira. Ez a magatartás a mai keresztények számára is igen üdvös lehet.

A krisztusi szavak, melyek jelzik az apostolnak, hogy íme, Mária a te anyád, jelzik a mai hívőknek is (legalábbis a katolikusoknak), hogy Szűz Mária mint Istenanya központi jelentőségű, valamennyiünk spirituális édesanyja, így kiemelt tisztelet illeti meg.

Jézus Krisztus ezután említi, hogy szomjazik, tehát teljesen kiüresedik, megjelenik közvetlenül az emberi halál előtti pillanat. Ekkor teljesedik be Jézus jövendölése: korábban említette apostolai előtt, hogy italába ecetet kevernek majd, és valóban ecetes szivacsot nyújtanak felé. (Egyes elméletek szerint itt kábító anyaggal átitatott szivacsot akartak adni neki a katonák, ami nem lett volna szokatlan keresztre feszítés esetén. Jézus visszautasítja a kábítószert. Ez alapvetően azt jelenti, hogy a keresztény életében a szenvedés természetes velejáró lehet, s azt végig kell élni, nem pedig mesterségesen elnyomni, s ezáltal esetleges lelki gyümölcseit is elvetni magunktól.)

A héberül mondott néhány szó sok kérdést vetett már föl, egyesek kihallani vélik a negyedik mondatból, hogy Krisztus úgy érzi, elhagyta az Atya. A valóságban itt egy zsoltárt kezdett imádkozni Jézus, ugyanis ezek a 22/21. zsoltár kezdőszavai. Vélhetően a kereszten volt annyi ideje Jézusnak, hogy végigmondja az egész zsoltárt, de még ha nem is, akkor is egyértelműen zsoltárt imádkozni kezdett itt. A mai hívők számára végtelen lelki erőt jelent, hogy még maga Krisztus is teljesen kiüresedett, lelki sötétségbe került, mielőtt beteljesedett volna a megváltás aktusa. Egy a lelki szárazság minden hívő életében előfordulhat, de komoly példát mutat az, hogy maga a Megfeszített is átélte korábban.

A hatodik szó jelzi, hogy nemcsak Jézus életének vége teljesedett be, hanem egyben megvalósult a Megváltás is, az Örömhír, amelyet a keresztények ünnepelnek. Az utolsó, hetedik szó pedig ismét zsoltáros idézet, és ismét (mint az első mondat) az Atyához intézett szavak: az első és utolsó szó közrefogja a keresztényi életet. A megbocsátás mint megtérés aktusa után a meghalás mint Istenhez való végső megtérés aktusa fogja közre az emberi élet szavait. Ezzel a jézusi hét szó gyakorlatilag egy nagy imává áll össze.

A megtérő személy is az első szóval kezdi: megbocsát mindenkinek, akinek tud. A második szó jelzi, hogy a neofita (betérő, új keresztény) egyelőre végtelenül a paradicsomban érzi magát, hiszen kitárult számára az új hit minden nagy ígérete. Aztán jön a harmadik szó, új családi erejű kötelékek keletkeznek, a keresztségben új testvérek, anya és atya lép az egyéni életbe. Elérkezik a negyedik szó: a keresztény találkozik a ténnyel, hogy nem minden egyszerű a megtért ember életében sem, hogy nem egyszerűen jegyet váltott egy előadásra, hanem még meg is kell élnie a kereszténységet odáig: a kereszténység pedig végtelen szomjúság a tökéletes Isten felé egy tökéletlen teremtménytől. Az ötödik szóval a szomjúság kiteljesedik: bizonytalansággá, kétkedéssé válik a keresztény ember számára. Megküzdünk a hitünkért nap mint nap. Íme, a hatodik szó: a lélek végül teljesen Istené lesz, a világnak pedig meghal. Elérkezett a végső stáció, a hetedik szó: a lélek megtér Teremtőjéhez.

Ez a hét szó, a hét mondat, melyet Krisztus halála előtt a kereszten mondott, ím, minden keresztény életében alapvetően jelen van. Ahogyan az élet halad velünk, mi is alakulunk, de kérdéseinkkel minduntalan visszatérünk az első és tökéletes forráshoz: a nekünk értésre és olvasásra átadott, sugalmazott Íráshoz.