A pápa lemondása kapcsán írt rövid írásom kikerült az Index címlapjára is, amelynek több tízezer érdeklődő és több száz hozzászólás lett a következménye. Megdöbbentő kis utazás volt ez: volt, aki megállapította, hogy én biztosan nem lehetek hívő, sőt egyesek (bár ő nem tudja, hogy a személyazonossága nem titkos előttem, a lényeg, hogy egy vidéki nyugdíjas hölgy) pedig kifejezetten a pokol tüzével fenyegetett. Holott semmi mást nem tettem, csak a tömegek számára emészthető módon írtam a pápa lemondásáról.

Sajnos én nagyon is meg tudom érteni azokat, akik számára a keresztények csöppet sem vonzóak. Egyszerűen az ezerfelé szakadt szekták (szoktuk felekezetnek is nevezni őket) tagjai képesek egymás torkának is menni értelmezésbeli kérdések miatt, persze jellemzően akkor, amikor egyiküknek sincsen teológiai végzettsége. A lelkészek, papok véleménye alapján hitrendszer alakul ki a hitrendszeren belül: szentháromságos Istenről beszélünk, de azon képesek vagyunk összekapni, hogy a gyermekkorban történt keresztelés érvényes-e. Holott ilyesmin nincs értelme vitatkozni: ártani nem árt, aki pedig felnőttként is meg akar keresztelkedni, elvileg még katolikusként is megteheti, igaz, feltételes keresztséggel, amely ilyen módon szerintünk nem számít, hiszen a szentség már érvényesen ki volt szolgáltatva. De megoldható, és a hívő megnyugodhat. Ehelyett nem a megoldást keressük igen gyakran, hanem a másik hibáját. Az pedig, aki ilyenkor azonnal pokolért kiált... nos, szerintem nagyon félreértette, mit akart ez a Jézus nevű istenember.

A kereszténységnek folyamatosan a kegyelemről kellene szólnia, arról az üzenetről, hogy még a legbűnösebb személy is megtérhet. A vallásunk lényege, hogy a rossz kellős közepén kezdetét veszi a jó, s a szeretet erejével mindenen úrrá lesz. Ehelyett még a felekezetek között is átkozódás megy. A hozzászólók jelentős részében nemhogy krisztusi lelkületet, de még minimális emberi tiszteletet sem éreztem. Erkölcsi betegségek ütötték föl fejüket. Ilyen láttán nem csodálom, hogy vallásunk sokak szemében szálka még.

Kérem, hogy értsék meg: száz emberből egy olvassa a Bibliát, a további kilencvenkilenc pedig őt nézi. Én is és bármelyik másik hívő is hiteltelen képviselője az isteni igazságnak. Próbálunk jól beszélni és tenni, de tökéletesen sosem fogunk tudni. Van, aki többet ért meg, van, aki kevesebbet. Az Istent ne a papokkal vagy egyszeri hívőkkel azonosítsuk, mert ezek csak emberek, mint mi magunk.

Fölmerültek kánonjogi kérdések, s bár úgy éreztem, én is tudnék válaszolni, mivel ezek a kérdések még az egyházjogászok körében is viták tárgyai lehetnek, megkérdeztem egy érseki bírót, hogy segítsen eligazodni. Mivel ígértem, hogy bejegyzésben válaszolok, ezért itt néhány szóban ezt meg is teszem ezen hosszúra nyúlt bevezető után.

Közel 600 éve nem mondott le pápa, s bár kánonjogilag mindig volt erre lehetőség, nem jellemző eljárás. Boldog II. János Pál pápát sokan kritizálták, mikor még nagyon idősen és betegen is hivatalában maradt, de ez nekünk, katolikusoknak egy példamutatás is volt, mert nagyon méltósággal viselte az idős korral járó szenvedést. XVI. Benedek esetében nincsen arra szükség, hogy még egyszer végigcsinálja ezt, hiszen emlékezetünkben még élénken él az előző pápa példamutatása. Most arra van szükség, hogy minél hosszabb ideig egy életerős, kitűnő teherbírású egyházfőnk legyen, mint volt Benedek pápánk is eddig.

A márciusi napokban, mikor még nem lesz új pápa úgynevezett sede vacante állapotban lesz az egyház. A lemondással minden pápai joghatóság megszűnik, tehát az új pápa beiktatásával nem lesz két pápa, illetve nem lesz duplikált pápai hatalom (azaz XVI. Benedek nem tud a továbbiakban semmilyen pápai jogkörrel élni, bár a véleményére az új pápa természetesen adhat).

Sok félreértés övezi a pápai tévedhetetlenség intézményét, melyet az I. Vatikáni Zsinat emelt be. Ez csupán hit és erkölcs dolgában, pápai minőségben, valamennyi katolikusnak intézett beszédben, a Szentírás szellemiségében ex cathedra kijelentésekben valósulhat meg. Tehát a pápa nemcsak tévedhet, de valójában is tévedett már az egyház történelmében. Kizárólag a fentiek együttes fennállása esetén világos, hogy a Szentlélek kegyelméből és ismeretéből szól a pápa, s ilyenkor nem megmásítható a szava, nem lehet benne tévedés. Ez a pápai székhez fűződik, nem a pápa személyéhez: márciustól tehát ez a tévedhetetlenség sem illeti meg Benedek pápát.

A pápa ismét bíborosi rangba kerül, így amennyiben 80 évnél fiatalabb lenne, úgy pápaválasztó kardinális is lenne, tehát választó és választható bíboros. Mivel már elmúlt nyolcvanéves, így jelen esetben nem fog a pápaválasztók körébe kerülni.

Ratzinger bíboros nem akart pápa lenni, idősebb korában a tudománnyal akart foglalkozni. Nem így alakult, Egyházunknak szüksége volt rá. Most majd elvonul imádkozni. Halálakor ismét XVI. Benedek néven temetik majd, s először fordul elő egyházunk kétezer esztendős történetében, hogy pápa temet majd pápát. Ez az egy átfedés fordul majd elő, de természetesen semmilyen kánonjogi értelemben sem lesz kettő pápa 2013 márciusa után.

A kánonjogász atya persze a tévedés jogát fenntartja, hiszen bizonytalan talaj ez az egyházjogban. De minden bizonnyal a fenti állítások megállják a helyüket.