Mindannyian tudjuk, hogy az alkoholfogyasztás súlyosan káros hatásokkal járhat: nem csupán testi egészségünkre, de lelki integritásunkra nézve. Az erkölcs betegségei között nagyon sok kapcsolódik az addikciókhoz, főleg az alkoholizmushoz, így nem nehéz azt gondolni, hogy az alkohol veszélyes szer. Ez biokémiailag is igaz, hiszen végtére is egy idegméregről beszélünk. De mit tanít erről a Biblia? Ihat-e alkoholt egy hithű katolikus?
Bár csak látszólag van szó marginális kérdésről, azért az tény, hogy az alkoholfüggőség különösen nagy arányban sújtja a magyar lakosságot, és bár a hit nagyon sokat segíthet a mindennapokban, időről időre még vallásos emberek is elbuknak a próbákon, sőt gyakran erkölcsileg beteg állapotokban ragadnak meg. Mindenkinek van egy története a hiteltelen vasárnapi hívőről, aki a templomban negédes, a mindennapokban pedig irigykedő; sokat hallani olyan egyházi emberekről is, akik egyszerűen belefáradtak a szolgálatba, s nem képviselik az erényeket, melyek példájával élen kellene járniuk. Úgyhogy fontos kérdés az is: hogyan álljunk az alkoholhoz?
Vannak olyan keresztyén felekezetek, amelyeknél egyenesen tilos az alkoholfogyasztás, sőt súlyos bűnnek tekintik. Az adventistáknál tilos az alkoholfogyasztás, a történelmi keresztény felekezetek egyhangú véleménye szerint nem keresztényi alapokon nyugvó mormonistáknak is tilos, de más vallási kultúrkörben is előfordul az alkoholtabu, például a vaisnavizmus (Krisna-tudat) hívői között.
A Szentírás azonban nem tiltja egyértelműen az alkoholfogyasztást, de figyelmeztet veszélyeire. Emellett azonban a Bibliában olvasunk olyan részeket, melyek kiemelik, hogy mértéktartóan élvezetes lehet az alkohol. A fogyasztása természetesen nem elvárás (leszámítva az igen csekélyke bort az áldozásnál), de látnunk kell, hogy a keresztény ember legfőbb példaképe Jézus, aki maga is szolgált föl bort. Egyes protestáns értelmezés szerint azonban félrefordítás történt, mivel Jézus ilyen esetekben alkoholmentes szőlőlevet adott, illetve ivott. Ennek azért ellentmond, hogy egy ünnepélyen a korabeliek aligha csak gyümölcsleveket fogyasztottak, pedig a Biblia írja, hogy Jézus nem úgy tett, mint a sokaság: tehát nem először adta a jó bort, s később, mikor elpilledtek a vendégek, már rosszabbat szolgált föl, hanem mindig a legjobbat kínálta. Ez szimbolikusan és átvitt értelemben is igaz lehet, utóbbi esetben (ha már a protestáns felekezetek a sola Scriptura elvét követik) pedig nyilvánvalóan alkoholos italról van szó.
Az alkoholfogyasztás is erkölcsi kérdés. Egy kutatás szerint minden második emberölés, halálos közúti baleset, börtönbe és fogdába kerülés, sérülten született magzat az alkoholfogyasztás utáni 24 óra terméke. Bár ezt pontos adatok nem támasztják alá, azzal nem lehet vitatkozni, hogy az ember könnyedén megbotránkoztató állapotba kerülhet, sőt kivetkőzhet magából, ha alkoholt iszik. A józan ítélőképességünk romlása pedig megnyitja az utat a bűnök felé is: könnyebb erkölcsi parancsainkat is fölrúgni, ha csak a mostban élünk, mert lerészegedtünk.
A katolikus katekizmus szerint a mértékletesség erkölcsi erény, ebből következőleg pedig az, aki mértéktelenül iszik, erkölcsileg vétkezik. Az élvezetek nincsenek megtiltva számunkra, de korlátok közé kell szorítanunk őket. A józan aszkézis gyümölcsöző eredményekkel jár: ha néhány napig megvonunk valami élvezeteset magunktól, később még jobban fogunk örülni neki, s nem fog elkopni az érzés. Emellett mi egyszerre vagyunk szellemi és testi lények is: vannak kizárólag testiek (az állatok) és kizárólag szellemiek (az angyalok). Nekünk különleges helyzetünk van: Lucifer felháborodott az angyal–állat hibrid, az ember létén, s éppen azt használja ki ellenünk, ami ebből adódik. Méghozzá azt, hogy a testi vágyaink gyakran ellentétesek azzal, ami valóban jó a lelkünknek. A korlátok (az erkölcsi parancsok) tehát nem arról szólnak, hogy örömöt vonjanak meg, hanem arról, hogy hosszabb távon még nagyobb örömet jelentsenek, mert védik a lelkünk épségét. Emberek vagyunk, így szabályozhatjuk indulatainkat, természetes ösztöneinket is.
A katekizmus nem tiltja a dohányzást sem, de mértékletességre inti a hívőket ebben, az alkohol- és a gyógyszerfogyasztásban is. Ennek ellenére nyilván a legtökéletesebb az volna, ha legalább papjaink távol tudnák magukat tartani a cigarettától, azonban ez nincsen megkövetelve tőlük.
A Példabeszédek között olvassuk, hogy nem illik a királynak bort, a fejedelemségnek mámorító italt inni, mert megfeledkezik a törvényről. Ez valóban igaz: amikor valaki felelős beosztásban van, nagyon figyelnie kell rá, hogy mindig tudjon magáról. De épp ez a szövegrész ekképp folytatódik: „a kétségbeeső kapjon erős italt, és a bort az elkeseredettnek adjátok. Hadd igyék, aztán felejtse nyomorát, és ne gondoljon többé kínjaira.” (Péld 31,4–7)
Az is igaz, hogy „a bor gúnyolódik, ami részegít, az lármáz, senki nem lesz bölcs, aki tántorog tőle” (Péld 20,1). A Biblia azt is mondja, hogy jaj azoknak, akik esténként sokáig fönnmaradnak, mert bor hevíti őket, és magunk is látjuk a példáját, hogy a mindennapos hasonló életvitel hamar meghozza a maga böjtjét.
A Szentírás megjegyzi, hogy a könnyelműek számára a bor igen nagy próbakő, de mégis az ember vidámságára teremtetett (Sir 31,25–27), ebből következőleg nem lehet önmagában rossz. A borissza ember jó kedélyű, s csak akkor van baj, ha túlzásokba esünk. Azt is itt olvassuk, hogy a bor és zene megvidámítja az embert, igaz, a bölcsesség még jobban.
Néhány fogyasztási ötletet is elleshetünk: például idősebb korban nem elég csupán a víz, némi bor is jót tesz (1Tim 5,23), valamint jó a bort vízzel inni, mert így szerez élvezetet, így igazán kellemes (2Mak 15,39). Igen, mondhatnók akár azt is, hogy a fröccs alapjai benne vannak a Szentírásban is.
Utolsó kommentek