Gyakori kritika a hívőkkel szemben, hogy jó, a Krisztus-sztori rendben van, Istenben is tudok hinni, de az egyházi szóban nem. Az efféle autodeista hozzáállás eredménye nemcsak egyházszakadás, mint azt láttuk a történelemben, hanem egyféle lelki szárazság is: mondom, hogy hiszem az Istent, de mivel nem tudom, Ő pontosan mit kér, mivel fejezhetem ki a szeretetem, ez csupán néhány szó, egy mankó az élethez, de nem életelv.

Sajnos sokan nem tudják, hogy az Egyház nem a papok közössége, még csak nem is a pápa által vezetett intézmény. A Vatikán és a Szentszék sem az Egyház. Az Egyház ugyanis teológiailag Krisztus misztikus teste. Az Egyház tagja minden megkeresztelt személy, ráadásul egyenlő módon: épp annyit ér egy csecsemő, mint maga a római püspök, a pápa!

XII. Pius pápa a Mystici Corporis című apostoli körlevelében a tisztelendő testvéreknek és minden, a Szentszékkel egységben és békében lévő egyházi személynek üzente, hogy bár Isten végtelen kegyelmét megoszthatta volna személyesen is az emberekkel, inkább úgy döntött, hogy egy misztikus közösségben, az emberek által egyesült csoporton keresztül teszi ezt meg. Hogy jobban megértsük: Isten Egy, de Szentháromságban létezik. Ez matematikailag nem azt jelenti, hogy 1+1+1=3, hanem 1x1x1=1. A három személy egylényegű: de mivel dogmatikailag Isten maga a szeretet, lehetetlenség, hogy ez a végtelen szeretet önmagára irányuljon. Éppen így egylényegű a víz is, mikor folyékony, gáznemű vagy éppen szilárd, mert megfagyott.

Az Isten szeretetét is közösségben tudja jól megélni az ember, ahogyan közösségeket keres egész életében. Az ember ott van otthon, ahol szeretik. A családban és abban a közösségben, ahol egy értékeket vallanak. Az Egyház tehát ez: egy olyan emberi közösség, amelyben szerethetjük Istent és egymást. Ez nem kizárólag a Katolikus Egyházra igaz, hanem hitünk szerint minden keresztyény egyházban is megvalósulhat, mert igen távolról nézve (pongyolán mondva Isten szempontjából) a különbségek túl aprók, hogy egy olyan hatalmas szívben mérgelődést okozzanak.

Minden keresztény testvér, és tagja az Egyháznak. Mikor valaki azt állítja, hogy nem szereti az Egyházat, mert ezt vagy azt mondja, akkor sajnos nem tudja, hogy azt nem az Egyház mondja, hanem esetleg csak néhány hívő vagy pár pap, de ez semmit sem jelent. Épp erről beszélt a minap Ferenc pápa is:

„Néha hallom, hogy ezt mondják: hiszek Istenben, de az Egyházban nem. Hallottam, hogy az Egyház ezt és ezt mondja. De ki, mikor mondta? A papok mondják… De az Egyház nem csak a papokból áll: az Egyház mi vagyunk, mindnyájan. És ha te azt mondod, hogy hiszel Istenben és nem hiszel az Egyházban, akkor azt mondod, hogy nem hiszel önmagadban és ez ellentmondásos. Mi mindnyájan az Egyház vagyunk! Mindnyájan! A nemrégen megkeresztelt kisgyermektől kezdve egészen a püspökig, a pápáig: mindenki. Mindnyájan az Egyház vagyunk, és mindnyájan egyformák vagyunk Isten szemében! Mindnyájan!”

A Szentírás szerint az Egyház Test, s ennek az Egyháznak feje a Krisztus (Kol 1,18). A valódi egyházfő nem egy rövid életű pápa, hanem az, aki mindenek óta van, s aki mozgásban tartja a világot: Jézus. Amennyiben az Egyház valóságosan Test, úgy egységesnek és oszthatatlannak kell lennie. XIII. Leó pápa ebből következőleg azt is kijelentette, hogy mivel Test, ezért szemmel láthatónak kell lennie.

A testnek különböző végtagjai vannak, melyek ha jól működnek, segítik egymást és ezáltal a fej munkáját. Az Egyháznak tagjairól a már említett apostoli körlevél így beszél:

„Az Egyház tagjai közé azonban valójában csak azokat kell számítanunk, akik az újjászületés fürdőjében részesültek és az igaz hitet vallják és sem önként ki nem vonták magukat szánalmas bukással a test szervezetéből, sem a törvényes tekintély nem zárta ki őket valami súlyos vétek miatt. »Ugyanis – mondja az Apostol – mi mindnyájan egy Lélekkel egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár pogányok, akár szolgák, akár szabadok.« (1 Kor 12,13) Amint ugyanis a keresztények igazi közösségben csak egy test, egy Lélek, egy Úr, egy keresztség van, úgy csakis egy hit lehet (Ef 4,5), ezért azt, aki az Egyházra nem akar hallgatni, az Úr parancsa szerint, pogánynak és vámosnak kell tartani. (Mt 18,17) Épp azért, egy és ugyanazon Testben és annak egy isteni Lelkében nem élhetnek azok, kiket a hit vagy a kormányzó hatalom elválaszt.”

Ebből nem következik, hogy a bűnösök nem lennének Krisztus misztikus testének tagjai, ezt egyértelműsíti is XII. Pius 1943-as levelében. De a szakadárság, eretnekség, hittagadás révén önmagunk dönthetünk úgy, hogy nem akarunk az Egyház tagjai lenni, s megtagadjuk a megváltást.

A Bibliában Jézus azt mondta, ahol legalább ketten összegyűlnek a nevében, ott lesz Ő maga is. Az Egyház arcában így magát az Üdvözítőt kell látnunk, mert az egyháztagokon keresztül Ő nyilvánul meg: nem csupán az alter Christusként tisztelt papokon vagy akár a lelkészeken keresztül, hanem a világi hívők által is. Egy gyermeki ártatlanságban föltett kérdés éppúgy lehet jézusi megnyilvánulás, mint egy idős szerzetes hathatós prédikációja. Amikor már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem, az Egyház pontifex papjává válok: ha nem is szentséggel megerősítve, de valóságosan a jézusi szolgálatban.

Isten alapította az Egyházat, melyet az ember azóta megszaggatott, megsebesített és sokszor megalázott. De a földi intézmény nem egyenlő azzal a transzcendens valósággal, melyet a küzdő Egyház jelent a földi életben. Az Egyházat nem elhagyni kell, hanem alakítani: minden egyes kereszténynek, hiszen mind tagja vagyunk.