Öngyilkosság? Ezt gondold át.

Utolsó kommentek

  • Mária Kulybus: Én ateltem hasonló esetet mint Anelise pszichológiai értelemben nem vagyok jól bár az én esetemben van előzmény és ez uldoztetes. (2018.05.17. 21:47) Az egész világon nő a démoni befolyás a Vatikán szerint
  • $pi$: "Annak a létezőnek, amelynek a gondolatainkon kívüli létezése lényegi tulajdonsága, a valóságban öröktől fogva létezőnek kell lennie" Rengeteg apró csúsztatás segítségével jutunk el oda, hogy egy n... (2018.02.09. 06:57) Isten léte – észérvekkel
  • Tapsihapsi: @qewr: Alapvetően az egyetemes ortodox egyház is hét szentséget ismer, csak nem határolja el őket szigorúan ez egyéb szent cselekményektől. A szerzetesség kváziszentség. Forrás: hungary.orthodoxia.o... (2018.01.23. 19:31) Mikor érvénytelen az egyházi esküvő?
  • Tudományos Rendőrség PJT, Tejfalussy András, aquan: KÖZÉRDEKBŐL MEGKÜLDÖM AZ ALÁBBI NYILVÁNOS KÉRDÉST FERENC PÁPÁHOZ: Szükségesnek tartom nyilvánosan megkérdezni Ferenc pápát: valóban ő csókol kezet a pénzvilág uralkodóinak az internetes youtu.be/CMN... (2018.01.21. 19:17) Hová kerülnek a pápának írott levelek?
  • kotyesz: Na még ennyi hsz.?! ezt muszáj elolvasnom! (2017.11.10. 11:34) Fogamzásgátlás helyett családtervezés
  • Utolsó 20

Nem igaz a „szennyvíztárolóba dobott” ír csecsemők története

2014.06.14. 12:12, Katekéta

A média nagy lelkesedéssel számolt be néhány napja egy állítólagos szörnyűségről, mely szerint ír katolikus szerzetesnővérek vélhetően csecsemők százait ölték és ásták el árvaházuk környékén, mert nem kívánt terhességből, házasságon kívül születtek meg. A horrorisztikus sztorival egyetlen baj van: nem igaz. Reméljük, a médiamunkások a tévedést belátva ezt a tényt is leközlik majd. A Forbes cikkének fordítása.

Néhányan hajlamosak vagyunk arra, hogy az ajándék lónak is a fogát nézzük, és ez olyankor is igaz, ha újságírók egy szenzációs sztorival lepnek meg. De azok a nemrég megjelent cikkek, amelyek arról tudósítottak, hogy 796 csecsemő csontjaira bukkantak egy ír árvaház szennyvíztárolójában, még a média jellemző gyakorlatát ismerve is túllépik a cinizmus és a felelőtlenség azon határát, amelyet az állítólag hiteles hírszervezetek azért tiszteletben szoktak tartani.

Bár a média a „szennyvíztárolóba dobott csecsemők” állítólagos történetét Catherine Corlessnek tulajdonította, a helyi amatőr történész tagadja, hogy ő találta volna ki. Az Irish Times június 7-én beszámolt Corless a cikk javítására tett kísérletéről (lásd itt), ám ezt a világsajtó teljesen figyelmen kívül hagyta, és az eredeti sztorit idézte újra és újra. E történet, amely valószínűleg először a londoni Mail on Sunday hetilapban jelent meg, visszataszító képet rajzolt a botrány középpontjában álló Bon Secours Nővérek katolikus rend apácáiról. A sátáni barbarizmus megtestesítőiként ábrázolta őket, akik gonosz boszorkányok módjára apró emberi testeket lapátolnak a széklettel és vizelettel teli szennyvíztárolóba.

Június 9-én az Irish Times megjelentetett egy olvasói levelet, amely aláásta ezt a sztorit. Finbar McCormick, a belfasti Queen’s Egyetem geológiaprofesszora élesen bírálta a médiát, amiért az a gyermekek végső nyughelyét szennyvíztárolóként írta le. Hozzátette: „Az említett építmény sokkal inkább egy kripta, amelybe még a közelmúltban is rendszeresen temetkeztek, illetve Európa számos pontján még ma is használják.

A XIX. században mély, téglával kirakott kriptákat építettek, majd egy nagy kőlemezzel fedték be, amely egyben sírkőként is szolgált. Ezt a megoldás a XIX. századi városi temetőkben gyakran alkalmazták, és a mediterrán országokban ma is használják. Nemrégiben láttam hasonlót egy horvátországi temetőben. A kripta betontéglákból készült, belül levakolták, a tetejéül pedig nagy betonlemezek szolgáltak.

Sok ír szülészeti klinika rendelkezik egy olyan temetkezőhellyel, ahova a halva született csecsemők, illetve azok kerülnek, akik nem sokkal a szülés után halnak meg. Ezek néha egy közeli temetőben kapnak helyet, de általában a kórház udvarának elkerített részén alakítják ki őket.”

Azok, akik egy kicsit is ismerősek Írországban, tudják, hogy a csecsemőket szívtelen módon a szennyvíztartályba hajigáló apácák történetének nem sok értelme van. Bár lehet, hogy akadtak köztük álszentek is, az biztos, hogy mindannyian istenfélő emberek voltak, akik nem valószínű, hogy ilyen istenkáromló módon bántak volna emberi maradványokkal, mint ahogy a szennyvíztárolós cikk említi.

Hogy miről lehet szó valójában? Egy tény vitán felül áll: az írországi árvaházak állapota az 1960-as évekig, sőt akár még később is kétségkívül dickensi volt, a halálozási arány pedig sokkolóan magas. De vajon kit hibáztathatunk mindezért? A problémáért főként az akkori mindent átható szegénység volt a felelős (a botrány középpontjában álló intézmény az 1920-as évektől az 1960-as évekig működött). Mivel nagyon kevés támogatást kaptak, az ír árvaházak rendkívül túlterheltek voltak, ami azt jelentette, hogy ha egy csecsemő elkapott egy fertőzést, azt elkapta az összes többi is. Az egyik legveszélyesebb betegség az akkor még gyógyíthatatlan TBC volt, amely zsúfolt, zárt helyeken futótűzként terjedt.

Az apácák, akik az árvaházat vezették, már rég nem élnek, de ha szólhatnának pár szót a saját érdekükben, biztosan azt mondanák, hogy megtettek, amit a szörnyű körülmények közt tudtak. Érthető az állítás, miszerint a korabeli ír társadalom nem mentesülhet a felelősség alól. Ami pedig az apácákat illeti: olyan fiatalok voltak, mikor az egyház kötelékébe léptek – általában tízes éveik végén, illetve húszas éveik elején jártak –, hogy nem ismerték a világi életet, és nyilvánvalóan nem rendelkeztek vezetői képességekkel. Ami kevésbé megbocsátható a részükről, az a rendkívül puritán hozzáállás, amelyet azon „bukott nők” irányában tanúsítottak, akik voltak olyan szerencsétlenek, hogy a kezeik közé kerüljenek. Állítólag – legalábbis néhány esetben – megtagadták az érzéstelenítő alkalmazását szüléskor, hogy a nők vezekeljenek a „bűnükért”; azért, hogy házasságon kívül fogant gyermeket hoznak a világra.

De végül is az igazolható tények, amelyek eddig napvilágra kerültek, csupán egy kis ország sajtója számára szolgáltattak erős sztorit. Az egyetlen „tény” pedig, amely a megdöbbentő helyi történetet világméretű botránnyá duzzasztotta, szinte biztosan hamis.

A történetnek fontos tanulsággal szolgál azok számára, akiket egyre inkább elképeszt a modern világ: ez pedig az, hogy a világsajtó egyre hiteltelenebbé válik. Néha végül kiderül az igazság, vagy legalábbis néhányunk elegendő ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy gyanakodni kezdjen az állítások igazságát illetően. De az olvasók nem mindig olyan tapasztaltak vagy bölcsek, hogy átlássanak a képtelenségeken, főként olyan (például kelet-ázsiai) országokat érintő ügyek esetén, amelyek kultúrája élesen különbözik a nyugatitól.

Míg folyamatosan biztosítanak arról, hogy az információ korában élünk, valójában a jel/zaj-arány sosem volt magasabb – a zaj javára. Ez valójában nem is az információ, hanem a félreinformálás kora.

Friss információk (jún. 12.)

A fent leírtak még az internet világában megszokott megnyilvánulásokhoz képest is hihetetlen szitokáradatot váltottak ki. A válaszok egy része egyértelműen hazugság volt, több pedig rosszindulatúan félrevezető. Azért, hogy cáfolja a fentiek hitelességét, az egyik hozzászóló azt az abszurd állítást tette, hogy a tuami helyszínen emberi maradványoknak nincs is nyoma. Ennél azonban szavahihetőbb a sajtó, mint hogy alaptalanul ilyesmit állítana. Nem is ez a kérdés, hanem az, hogy miért találna ki ilyesmit valaki, aki érdekelt abban, hogy kiderüljön a teljes igazság? (A sajtó állításai az ügy különböző vonatkozásait illetően helytállónak tűnnek, igaz például, hogy a tuami árvaház lakóinak halálozási aránya igen magas volt. Ez nyilvánvaló, de ha az internetes kommunikáció világában nem mondjuk ki a nyilvánvalót, azzal gyanúsítanak meg, hogy tagadjuk azt.)

Foglaljuk össze a dolgokat. Az említett tények hitelessége továbbra is megkérdőjelezhető (McCormick professzor és Catherine Corless állításait pontosan idéztük, amit a két, az Irish Times oldalára mutató link is bizonyít).

De vizsgáljuk meg a párbeszéd többi résztvevőjének véleményét is. Bár abban igazuk van, hogy Catherine Corless állításai ellentmondásosak, nem tagadhatják le a tényt, hogy a fentiekben aktuális véleményét idéztük.

A hozzászólóknak nem sikerült megcáfolniuk Finbar McCormick szakértői információit. Igaz, hogy találtak egy térképet, amelyen meg van jelölve egy szennyvíztároló, de ezzel legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudtak bizonyítani semmit. Mivel már a XVIII. század óta állt egy épület – egy a nélkülözőket befogadó dologház – ezen a területen, egy annak közelében elhelyezkedő emésztőgödör létezésének ténye nem olyan meglepő.

Alapvetően a kép még mindig teljesen zavaros. De tegyük fel, hogy a csecsemők végső nyughelye valóban egy használaton kívüli szennyvíztároló volt: ez a tény önmagában még nem teszi jogossá a szenzációhajhász fordulatokat („szennyvíztárolóba hajították a csecsemők holttestét” és hasonlók), amelyek világméretű botránnyá duzzasztották a sztorit. Összességében Andrew Bownnal érthetünk egyet a leginkább, aki több vallási témájú cikk szerzője, és aki egy figyelemre méltó gondolatokkal teli, jól felépített cikket írt a London Guardiannek. Brown azt mondja, azok törekvését, akik az apácákat gonosz boszorkányoknak bélyegeznék, a kronológia ássa alá. Így ír: „Ha a holttesteket akkor tették a szennyvíztárolóba, miután az kiszáradt, és már rég nem használták, a történet máris sokkal kevésbé sokkoló. De ez a kevésbé sokkoló változat legalább hihető.”

Ami pedig a világsajtó szalagcímeit illeti: a médiának be kell bizonyítania, hogy az apácák valóban belapátolták a csecsemők holttestét az emberi ürülékkel teli förtelembe. Ez elég nehéz feladat, ugyanis:

  1. Igazolniuk kell, hogy a holtesteket valóban „behajigálták”, nem pedig egyszerűen ott helyezték el.

  2. Igazolniuk kell, hogy ahova „behajigálták a holttesteket”, az valóban egy szennyvíztároló volt.

  3. Igazolniuk kell, hogy a szennyvíztárolót még mindig eredeti céljára használták, amikor a holttesteket beletették.

  4. Igazolniuk kell, hogy az apácák tisztában voltak azzal, milyen szörnyű és istenkáromló cselekedet az, amit művelnek.

Továbbra is azt állítjuk, bár az apácák közt lehettek álszentek, egy ilyen mértékben istenkáromló cselekedet távol állt tőlük. Senkinek sem sikerült még bebizonyítnia a szalagcímek sugallta istenkáromlás igazságát, és nem is valószínű, hogy valaha sikerül. És még ha az állítás igaz is lenne – de nagyon valószínűtlen, hogy az –, szinte lehetetlen volna egyértelmű bizonyítékot találni rá.

Az ügyet itt le is zárhatjuk. A csecsemőket szívtelenül a szennyvíztárolóba dobó apácák története nem más, mint a modern idők egyik legszégyenteljesebb álhíre.

1 komment

Címkék: hír keresztényüldözés szerzetesek


A bejegyzés trackback címe:

https://apologetika.blog.hu/api/trackback/id/tr506300762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.06.17. 08:29:50

Milyen érdekes, hogy az álhírre ráugrott, ám a cáfolatra már nem nyitott az olvasóközönség.
Öngyilkosság? Ezt gondold át.