Öngyilkosság? Ezt gondold át.

Utolsó kommentek

  • TanBá: Apologetika lefordítva hitkomisszárság Nem kellenek itt a görög főIstenekre (Apollonra) hajazó hangzatos elnevezések. Az apologetika lefordítva JahveZsidóSátánIsten iránti hitkomisszárságot jelent.... (2019.04.14. 10:53) Ma Mária, régen a Fityma ünnepe
  • Mária Kulybus: Én ateltem hasonló esetet mint Anelise pszichológiai értelemben nem vagyok jól bár az én esetemben van előzmény és ez uldoztetes. (2018.05.17. 21:47) Az egész világon nő a démoni befolyás a Vatikán szerint
  • $pi$: "Annak a létezőnek, amelynek a gondolatainkon kívüli létezése lényegi tulajdonsága, a valóságban öröktől fogva létezőnek kell lennie" Rengeteg apró csúsztatás segítségével jutunk el oda, hogy egy n... (2018.02.09. 06:57) Isten léte – észérvekkel
  • Tapsihapsi: @qewr: Alapvetően az egyetemes ortodox egyház is hét szentséget ismer, csak nem határolja el őket szigorúan ez egyéb szent cselekményektől. A szerzetesség kváziszentség. Forrás: hungary.orthodoxia.o... (2018.01.23. 19:31) Mikor érvénytelen az egyházi esküvő?
  • Tudományos Rendőrség PJT, Tejfalussy András, aquan: KÖZÉRDEKBŐL MEGKÜLDÖM AZ ALÁBBI NYILVÁNOS KÉRDÉST FERENC PÁPÁHOZ: Szükségesnek tartom nyilvánosan megkérdezni Ferenc pápát: valóban ő csókol kezet a pénzvilág uralkodóinak az internetes youtu.be/CMN... (2018.01.21. 19:17) Hová kerülnek a pápának írott levelek?
  • Utolsó 20

Apáca a Voice-ban, azaz új evangelizáció

2014.03.22. 09:27, Katekéta

Rövid idő alatt különösen nagy népszerűséget ért el a Magyarországon is ismert műsorformátum, az olasz Voice című tehetségkutató show legutóbbi felvétele, melyben egy apáca nyűgözte le a zsűrit Alicia Keys egyik számával. Van-e helyük a szórakoztató médiában a szerzetesnővéreknek?

A mindössze 25 esztendős Cristina Scuccia nővér hangja valóban káprázatos: mivel a zsűritagok nem látják, ki ad elő éppen, nem azért ismerték el, mert nővéri habitust visel, ám természetesen később ennek is van hatása. Ez a hatás egyébként a legerősebb teleevangelizációs hatás: amire a paplak magányából képtelen egy atya, azt egy huszonöt éves apáca könnyedén eléri, méghozzá csupán a talentumával.

Cristina nővér is beleesett abba az életállapotba, amit a katolikusok jól ismernek: az Egyházhoz való formális tartozás befejező aktusa egy életdöntés, mely szerint föl akarom venni a beavató szentségeket, az élők szentségei közül a bérmálást is fölvállalom tanúságtételként. Humorosan ezt kibérmálkozásnak is szokták hívni, utalva arra, hogy ezután sokan nem használják a kapott karizmákat, eltávolodnak az élő hittől. Ez a nővérrel is megtörtént: nagyon szeretett volna énekes lenni, de félénksége miatt nem ért el sikereket, ezért megharagudott Istenre.

Évekkel később szerepet kapott egy musicalben, ahol egy orsolyita nővért alakított. Ez a furcsa visszatalálás indította föl benne az elhivatottságot, hogy életét Krisztusnak szentelje. Brazil utcagyerekeknél szolgált novíciusként, majd örökfogadalmat tett, most pedig megvalósult, amire mindig is várt: énekesnő a templomban, most pedig egy világ ismerte meg a hangját.

Jelen írás a magánvéleményemet tükröző glossza.

Énekes apáca itthon?

Érdekes belegondolni, ilyesmi előfordulhat-e a hagyományosan juridista (az előírásokra a hitnél nagyobb hangsúlyt fektető) Magyar Katolikus Egyházban? Arra gondolok, hogy vajon melyik tartományfőnök vállalná föl, hogy a Csillag születikbe vagy egy másik ilyen műsorba elküldi a szerzeti ruhájában az egyik szerzetest? Kérdés persze az is, érdekelné-e ez a szórakoztató médiát, ahol az elmúlt évtized legismertebb papja egy kitalált szereplő a Jóban-rosszban című sorozatban, Tamás atya, aki egyébként persze szerelmes is lesz, és a kiugrást fontolgatja. Ez érdekes, meg talán Tibi atya.

Szóval valószerűtlennek tűnik a többség számára itthon is az, hogy egy pap vagy apáca egyszerűen normális legyen. Aki ismer ilyen embereket, nyilván pontosan tudja, hogy nincs semmi tömjénfüsttel körüllengett titkolózás az életükben, csak speciális hivatások rendkívüli utakat követel meg. De köztük is van, aki gyúrni jár, moziba megy a barátival, és a jezsuita szerzetesek leülnek egy sörre. De mindent nagyon alaposan megtesznek, hogy ne derüljön ki, kik is ők.

Miért nem veszitek föl a reverendát?

A nővér a felvételen azt mondja a suta kérdésre, hogy mit szól ehhez a Vatikán: talán majd Ferenc pápa fölhív. Ő mondta ugyanis, hogy menjünk, hirdessük Jézust, én pedig így hirdetem. Milyen igaz: hiszen pizzázó szentekre van szükség!

Amikor azt szorgalmazzuk sokan, hogy nyíljanak ki a templomajtók, azt nem csak úgy gondoljuk, hogy oda bármikor be lehessen menni, hanem inkább úgy, hogy onnan bújjanak ki az egyházi szentséget viselők. A reverenda csak egy szépen vasalt szoknya mindaddig, amíg nem poros, mocskos, amíg a pap nem bűnözők, prostik és kábszeresek között koszolja be. (Erről jut eszembe a képtelen helyzet, mikor pap ismerősöm elvitte a tisztítóba a reverendáját, ahol elküldték azzal, hogy jelmezt nem vállalnak. Ennyire irreális sokaknak, hogy vannak papok. Ő meg persze eljött, hogy hát nem jött össze.)

Hol vannak a papok? Moziba mennek? Kitűnő, akkor miért lóg a paplakban az a reverenda? Tényleg jogos kérdés, amire én még nem kaptam választ egyiküktől sem. Ott van az a kitűnő protestáns eredetű hacuka, a papi civil, ami egy egyszerű ing a műanyag kolláréval. Elegáns, bárhová föl lehet venni, a viselője pedig tanúságot tesz.

Ez a ruha szorítja a nyakat, ami nagyon is jó, ne legyen kényelmes: egyetlen percre se felejtse el viselője, hogy milyen keresztet visz. Legyen kitéve a kérdéseknek, kelljen mindig jól döntenie, vizsgálja mindig újra saját magát is, hogy ne essen a farizeusok hibájába.

Egy nagyon jó papot megkértem egyszer, hogy vegye föl a reverendát, úgy menjen el a Deák téren, ne öltözzön át egy rövid útra. Azt mondta utána, maga is meglepődött, hányan köszöntek dicsértessékkel, milyen kedvesek voltak az emberek. Nahát, ezt nem mondták a szemináriumban?

Ha a bazilika lépcsőjét péntek éjjel részegen összevizelő fiatalok azt látják, hogy jár-kel néha itt egy fiatal pap, ez már önmagában evangelizációs erejű, mert beszélgetést kezdeményez. Tényleg van fiatal srác, aki lemond a nőkről? Miért teszi ezt, mi visz rá egy embert, hogy lemondjon a feleségről és családról? Miféle hit van emögött?

Ma nem az őskeresztények tanúságtételei és mártíromságainak ideje van, mikor oroszlán elé vetették, aki megvallotta Krisztust. Milyen szinten állunk mi azokhoz a keresztényekhez, ha a mindennapi életünkben nem merjük megvallani Őt? Egy társaságban bármikor öblös röhögések között lehet beszélni a szexuális szokásainkról, de ha azt mondod, hogy én hiszem, hogy Jézus Krisztus a Testté vált Ige, akkor megfagy a levegő. Nehogy azzal nyugtassuk magunkat, hogy ez az ateisták vagy a gonosz média hibája: amikor a vallás nyűgnek, elavultnak, unalmasnak vagy ellenszenvesnek tűnik, az senki más hibája, mint a hívőké. Ateistát a hívők csinálnak: érdemes csak megnézni a templomi iskolákból vagy nagyon vallásos családból érkező aposztatákat. A történetük általános.

Azt gondolom, hogy a nővér története nagyon aktuális kérdéseket feszeget itthon is, melyeket érdemes továbbgondolni. Itthon, ahol a katolikus sajtó egy szűk magnak szól, még maguk a katolikusok sem követik, mert elképesztően unalmas. A sajtóapostolaink sokszor nem az emberekről írnak, nem képesek megszólítani őket. Fontos lenne lelkeket halászni, de ezt úgy nem lehet, ha ferde szemmel nézünk mindenre, ami friss, új, fiatal.

Nem szeretem a hittérítést, aki nem kíváncsi ránk, azt nem tudjuk meggyőzni, nem is kell akarnunk, mert a döntése szabad és fontos, hogy ő dönthesse el, akar-e válaszokat keresni, meghallgatja-e a mieinket. De a többség nyitott lenne, azonban nemigen lát tanúságtételeket: az embereket elbűvöli ez a fiatal apáca, mert magukat, ismerőseiket láthatják benne. Nem aranykeresztek között elvontan ájtatoskodó ember, hanem egy fiatal, jó fej, tehetséges lány, aki egyébként apáca. Ha csak ennyit teszünk, ennyire valljuk meg Krisztust: nem tagadjuk le, sőt örömmel mondjuk el, hogy mi élő hittel vagyunk szabadok, akkor sokkal többet tettünk, mint teológusaink jeles traktátusaikkal és apologétáink komoly és súlyos hitvédelmi munkáikkal. Nem vitázni kell, hanem példát mutatni, és akkor már nincs többé hitelességi válság.

Mert ne feledjük: százból csak egy ember olvassa a Bibliát. De a maradék kilencvenkilenc őt nézi.

1 komment

Címkék: videó kereszténység katolicizmus papság szerzetesek


A bejegyzés trackback címe:

https://apologetika.blog.hu/api/trackback/id/tr925873428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bela 2014.03.30. 13:59:50

Először is max. riszpekt Cristina nővérnek, jól odatette magát.

Viszont van pár dolog, ami nem hagy nyugodni. Pl. az, hogy miért üt el az r.katolikus apácák ruházata az átlagemberétől? Talán azért fekete, mert gyászolnak valamit/valakit?

És ha egy "normális" fellépő ruhában ment volna a performanszra, akkor érdekelt-e volna bárkit is, hogy ő Istenhez tartozik?

Vagy egyszerűen arról van/volt szó, hogy a közvélekedés szerint az apácák (meg úgy általában a hívek) fura szerzetek (="nem normálisak"), de most Cristina nővér bebizonyította, egy apáca (meg úgy általában azok, akik Istenben hisznek) is lehet teljesen normális 25 éves nő?

De ha ez így van, akkor Cristina nővér produkciója pusztán mutatvány volt, (szerintem) kb. zéró evangelizációs hatással.

Az meglehetősen furcsa coming out, hogy a Magyar Katolikus Egyház nagyobb hangsúlyt fektet az előírásokra, mint a hitre. Mert amikor Jézus majd visszajön, nem azt fogja nézni, hogy ki mennyire volt előírás követő, hanem konkrétan egyetlen dolgot fog keresni: vajon talál-e hitet?

Ismerős viszont a Bibliából egy csoport, akik valami hasonlóképpen vélekedtek hit vs. előírások ügyében: a képmutató farizeusok, akik profi módon színlelték az Istennel való jó kapcsolatukat, de valójában a szívük nagyon messze volt Istentől.

Az teljesen jó (sic!), ha a jezsuita szerzetesek is isznak, de az még jobb, hogy azt nem szerzetesi reverendában teszik. Miért is kellene a ruházatukkal kilógniuk az emberek közül? Annak miféle értéke van, hogy egy pap kap 30 "dicsértesséteket"?

Számomra ugyanis a ruházatnak annyi a szerepe, hogy fedje a testet (ahol kell), és hogy az embernek egy átlagos, konszolidált, a tömegből nem kirívó megjelenést adjon.

Mert az igaz, hogy a zsidó főpapoknak volt némi specialitás a rucijukban, nade az újszövetségi levelekben furcsa módon sehol nem esik szó az öltözetről előíró kontextusban. Jó okunk van azt hinni, hogy sem az apostolok, sem a munkatársaik nem lógtak ki öltözékükkel a kortársaik közül. Akkor miért is kellene ma kilógni közülük?

Pár éve állítólag volt valami balhé a református egyház berkein belül, amikor egy nyári, alapvetően ifjúsági rendezvényen egy (fiatal) lelkész rövidujjú pólóban szolgáltatta ki az úrvacsora jegyeit, a kenyeret és a bort. Minő botrány, minő skandallum!

Úgy látszik, ez a régi, ósdi, poros réteg még az elvileg megreformált felekezetekben is jelen van, ahol a külső, a látszat fontosabb, mint a belső tartalom.

Mit szól ehhez a Vatikán? Erre a helyes válasz attól függ, hogy az ember kinek akar imponálni: a Vatikánnak vagy Istennek? Nem hiába veti Jézus a zsidók szemére, hogy az emberek dicséretét bezzeg nagyon keresitek, de az Istentől jövőt nem annyira. Úgy látszik, van pár dolog, ami nem változik.

Egyébként a kérdésre az a helyes válasz (feltéve, hogy az embert érdekli azért az Istentől jövő dicséret is), hogy nem tettem semmi rosszat, így nincs miért aggódnia xy pápának vagy valamelyik szigorú tekintetű mittoménmilyen tisztséget viselő alsegédjének. Ennyi. Ha az ember nem tett rosszat, akkor semmi oka azon stresszelnie magát, hogy bármelyik halandó, bűnös ember vajon mit szól majd hozzá a messzeségből.

Azzal viszont egyetértek, hogy adott helyzetben az öltözék lehet egy kapcsolódási pont, amolyen ice breaking jelleggel egy hívő és egy érdeklődő között. De azt kétlem, hogy ez lenne az egyedüli lehetőség rá.
Öngyilkosság? Ezt gondold át.