Öngyilkosság? Ezt gondold át.

Utolsó kommentek

  • Mária Kulybus: Én ateltem hasonló esetet mint Anelise pszichológiai értelemben nem vagyok jól bár az én esetemben van előzmény és ez uldoztetes. (2018.05.17. 21:47) Az egész világon nő a démoni befolyás a Vatikán szerint
  • $pi$: "Annak a létezőnek, amelynek a gondolatainkon kívüli létezése lényegi tulajdonsága, a valóságban öröktől fogva létezőnek kell lennie" Rengeteg apró csúsztatás segítségével jutunk el oda, hogy egy n... (2018.02.09. 06:57) Isten léte – észérvekkel
  • Tapsihapsi: @qewr: Alapvetően az egyetemes ortodox egyház is hét szentséget ismer, csak nem határolja el őket szigorúan ez egyéb szent cselekményektől. A szerzetesség kváziszentség. Forrás: hungary.orthodoxia.o... (2018.01.23. 19:31) Mikor érvénytelen az egyházi esküvő?
  • Tudományos Rendőrség PJT, Tejfalussy András, aquan: KÖZÉRDEKBŐL MEGKÜLDÖM AZ ALÁBBI NYILVÁNOS KÉRDÉST FERENC PÁPÁHOZ: Szükségesnek tartom nyilvánosan megkérdezni Ferenc pápát: valóban ő csókol kezet a pénzvilág uralkodóinak az internetes youtu.be/CMN... (2018.01.21. 19:17) Hová kerülnek a pápának írott levelek?
  • kotyesz: Na még ennyi hsz.?! ezt muszáj elolvasnom! (2017.11.10. 11:34) Fogamzásgátlás helyett családtervezés
  • Utolsó 20

Szarka Máriája a Nemzetiben: egy szó jut eszembe

2013.10.28. 11:28, Katekéta

2008 végén Alföldi Róbert vette át a Nemzeti Színház főigazgatói székét, idén nyáron pedig őt Vidnyánszky Attila váltotta. A színházvezetői státusz körül komoly politikai vita alakult ki, ezért is érdekelt nagyon, hogy mit kezd az új igazgató a színpaddal, milyen témák jelennek majd meg, illetve ami még érdekesebb: milyen rendezésben. Az első darab, melyet úgy láttam, hogy a Nemzeti Színház igazgatójaként rendezte Vidnyánszky, a tegnapi Mária volt. Szigorúan magánvélemény következik, nem pedig profi kritika.

Szarka Tamás musicalje egy elementáris erejű, a Ghymes zenéjével népi motívumokat is felvonultató, mégis modern történetet ígért Szűz Máriáról, akiről bár sokat tudunk, azért jellemzően háttérbe szorul Krisztus alakja mögött. Ez egyrészről érthető, hiszen csak ember volt a keresztény hit szerint, de mégis különleges szerepe a történelemben elvitathatatlan. Az ő emberi alakja, vívódásai, a valódi máriás arc nagyon hiányzott a színházból. Egy olyan Mária-mű, amelyben nem szerepel Jézus: ez volt az ígéret, amely meg is valósult. A kivitelezés persze ilyen témáknál különösen nehéz.

Úgy tűnt számomra, hogy a mű szakralitás nélkül ábrázol valamit, ami a hívőknek szakrális, a többieknek pedig legfeljebb érdekes. Ez nem is gond, lehet ideje a pátosztól való eltávolodásnak. Viszont a történet és a szöveg aligha követhető annak, akitől teljesen idegen a Mária-sztori szakralitása: akinek viszont valóság, annak számára az előadás már-már sértő is lehet.

Arról van szó, hogy nem világos a célközönség. A show modern, de leginkább annak akar látszódni. A fények, monitorok, a legkínosabb pont, Heródes megjegyzése Mária felé, hogy a Facebookon megtalálja-e, igazából körvonalazták azt a szót, amely végig zakatolt a fülemben, miközben ültem a sorban: kínos. Ez a darab nagyon kínos. Nézni is az és a színészek számára is az.

Nem jót rosszul

A Nemzetiben a hangosítás botrányos volt, a nézők közül többen panaszkodtak, hogy alig lehet valamit érteni. Ez csak külön szörnyű olyan helyzetben, mikor a zene sem éppen jó. Pocséknak nem nevezném, de a szöveg középszerűségét a dallamvilág nem igazán tudta följavítani. A műsor elején, mikor már ötödik perce néztük a földön latex macskaruhában vergődő nőket, amint a Heródest alakító Olt Tamás felváltva csókolózik velük és a mellüket markolássza, igazából arra gondoltam: milyen jó, hogy középen ülök, mert így most nem megyek ki. Az előadás alatt is csak két embert láttam távozni, az pedig külön jó, hogy a bő két órában nem volt szünet, mert akkor könnyen lehet, hogy foghíjas sorokra tértek volna vissza a színészek.

Ez a modernségbe oltott ismert történet kicsit olyan érzést keltett, mint mikor ötvenévesek igyekeznek tizenéveseknek oktatóanyagot írni: kínos lazasággal, régen nem használt szlengekkel és olyan művi megoldásokkal próbálkoznak, amelyből a hitelesség nagyon régen kihullott már. Nem mondhatom, hogy az előadás hatásvadász volt, mert sajnos az sem. Minden egyes jelenet túl hosszú volt. A lényegi tartalom nem volt több fél óránál, és amikor minden számnál tizedszerre is fölhangzott az így sem fülbemászó refrén, akkor láttam a sorokban, hogy többen az ég felé néznek.

Fohászok tehát voltak. Csoporttal mentem, a gyóntató atyám szervezte, és ő bár igyekezett szépen fogalmazni, azért azt mondta, mint a többiek: furcsa. Ez nagyon szép eufemizmus, én csak keményebb kifejezést tudok mondani. Az, hogy tradicionális katolikusként életemben először valaki idegesítővé és antipatikussá tette előttem Máriát, az nem furcsa, az ennél sokkal több. Miközben ültem, kellemetlenül éreztem magam, mint valaki, aki nem illik ide, aki nem érti ezt a bizonyára nagyon magas művészetet, de végül kiderült, nem csupán én éreztem így magam.

Ez a kínosság a hangosításban is ugyanúgy megjelent. A díszlet grandiózus, a jelmez megfelelő volt, a koreográfia pedig nem volt rosszabb a zenénél. De nem állt össze az egész: Mária szenvedése, hogy elhajtsa-e a magzatát, igazából nem az emberi vonást, hanem a jellemgyengeséget domborította ki. Az esendőség Újhegyi Kinga alakításában föl-fölbukkant, de egyszerűen a rendezés nem engedte kibontakozni. Bakoss-Kiss Gábor játszotta Józsefet, ráadásul m. v.-ként. Nem véletlenül mondják egyes kritikusok, hogy az m. v. (mint vendég) rövidítés lehetne majd valaki is: Pápai Erika m. v. jó színésznőként eljátszotta Erzsébetet (aki rábeszéli Máriát, hogy ne ölje meg a hasában növekvő Messiást...), csak hát ez az Erzsébet nekem nem idézte föl a Biblia idős asszonyát, Keresztelő János édesanyját. Egy szükséges szereplő volt a még hosszabb vívódáshoz.

Semmit hosszan

Ez az öncélú időhúzás, ez a pátosz- és szakralitásmentes modernitás igazából rendkívül üres volt. Egyfelől a főgonosz Heródes a nagyon modern elektronikus zenével kínozta a dobhártyánkat, másfelől a lágy Mária a fény leányaként tökéletes antitézise, de ez önmagában még nem üzenet. Nahát, a gonosz kínozza a népet és gazdagságban keresi a hatalmat, vele szemben meg a törékeny szűz, de gyönyörű. Hát ez nem kétórás felismerés. A közhelyeket pedig szintén nehéz a Nemzeti Színházhoz illő művészi üzenetként azonosítani, így marad viszont a jelentéktelen József és az esetlen Mária váza.

A jó szándékot én nem vonom kétségbe. Ez a mű nem akarja megsérteni Mária emlékezetét. Pedig kis módosítással amúgy nagyon alkalmas lenne rá, de látszik, hogy a célja nemes. Olyan ez, mint a XIX. századi Jézus-ikon restaurátorának, a nyolcvanéves Elias Garcia Martineznek esete: aki föl akarta újítani a képet, aztán egy szétkent moncsicsit csinált Krisztus arcából. Ezen röhögött a fél világ. Ezt a moncsicsit most Máriából a színpadon hozták létre. Ebben azért kétségtelenül van munka.

Van helye a modernitásban is egy máriás alaknak, ahogyan az üzenetnek is, amely fordulhatna katarzisba az utolsó jelenetben: igen alkalmas arra a nézősor fölé kifeszített hófehér textilsugár, hogy ránk, most élő emberekre is vetül az üzenet. De a katarzis elmarad, ha előtte nem sikerült fölépíteni azt a hidat, melyet a művészet húz a mindennapok és mindennapokon túli igazságok közé. Enélkül csak valóban lelkes, őszinte színészi játékokat láttunk, de a taps nem a darabnak, a technikának vagy a rendezésnek szólt. Ami pedig különösen szomorú, mert a téma is parlagon marad, az a keserű szájíz pedig a Katona felé tolja a kedvetlen nézőket.

2 komment

Címkék: színház mária-kultusz


A bejegyzés trackback címe:

https://apologetika.blog.hu/api/trackback/id/tr845602734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2013.10.30. 11:09:54

" nem állt össze az egész: Mária szenvedése, hogy elhajtsa-e a magzatát, igazából nem az emberi vonást, hanem a jellemgyengeséget domborította ki."

Megrögzött neoprotestánsként nem vagyok egy kifejezett Mária-fan, de egy olyan darab megtekintéséért biztosan nem adnék ki pénzt, amelyben Máriát úgy ábrázolják, mint akinek a fejében akár csak másodpercekre felmerülhetett volna az, hogy "elhajtsa" a magzatát!
(Főleg azért, mert a Jézussal való teherbeesése is hitbéli cselekedet volt: Gábriel, az angyal megmondta neki, hogy (elsőre) szexuális kapcsolat nélkül fog teherbe esni, és ő meg hitt ennek: " legyen nékem a te beszéded szerint."
Ez nem kis dolog, hanem hatalmas - főleg ha összevetjük Zakariás reakciójával, aki ugyanazon angyal által kapott mennyei üzenetet, és nem volt képes 100%-osan hittel fogadni, pedig Zakariás nem volt kispályás hívő, hanem pap, és még azok között is azon választottak egyike, akik a Szentélyben a füstölőoltár mellett teljesítettek szolgálatot. Ez pedig gyakorlatilag néhány lépésnyire, meg egy függönnyire volt Isten dicsőségétől, ráadásul az a csoda - hogy ti idősebb asszony esik teherbe - nem példa nélkül álló az ószövetségben, viszont az, hogy szűz - az abszolút értelemben is egyedi.)
Öngyilkosság? Ezt gondold át.