Rendhagyó bejegyzés következik, mert különleges napokat élünk. Az árvízhelyzet példátlan összefogást eredményezett az országban. Egészen odáig jutottunk, hogy például a fővárosban önkéntesből több is volt, mint amennyi a gátmunkákon dolgozhatott. Szombaton délután elgondolkodtam, hogy mit tehetnének azok, akik otthonról nézik a közvetítéseket, szeretnének segíteni, de valamilyen okból nem tudnak. Hirtelen ötlettől vezérelve kezdtem szervezésbe, és végül egy olyan élelmiszer-osztási mozgalom alakult ki immár tőlem függetlenül, melybe bárki beszállhat!

Az idősebbek vagy azok, akik éppen dolgoznak nap közben, a gyermekek vagy akár csak a kevésbé mobilis fővárosiak nem igazán tudtak szervezetten segítséget nyújtani, ha éppen a gáton nem volt szükségük rá. A segélyszervezetek saját embereikkel dolgoztak, miközben segítő kezek lettek volna. Ezért döntöttem úgy szombat délután, hogy élelmiszer-készítést szervezek, mert hallottam, hogy a gátakon dolgozók gyakran éhesek, az ellátásuk nem mindenhol megoldott.

Meghatóan sok segítséget kaptam. A Facebookon terjedő felhívást végül több sajtótermék is átvette, így vasárnap már ötszáz telefonhívást kellett kezelnem. Kétszáznál is több önkéntes jelentkezett, így igen hamar megtelt az egyszerre körülbelül ötven főt befogadó iroda, amelyet kölcsön kaptunk a munkához. Szendvicseket szerettünk volna készíteni a gáton dolgozóknak, így ehhez kértünk alapanyagot.

Körülbelül 250 szendvicshez vittem magam alapanyagot, mert reméltem, hogy ezt megduplázva akár ötszázat is kioszthatunk. Már az első órában világossá vált számomra, hogy hitetlenségemben nagyon lebecsültem a magyarok összefogási erejét... Egy étteremtől száz adag gulyást, egy pékségtől rengeteg süteményt, civilektől, mindenféle politikai vagy vallási-világnézeti hovatartozás nélkül pedig jó mennyiség élelmiszert. Legalább száz kiló kenyér, közel ezer zsömle, több tíz kiló felvágott és még több konzerv és zöldség gyűlt össze. Volt, aki ásványvizet hozott, más a folyamatosan fogyó sajt- és alufóliakészletünket töltötte föl.

A Keleti pályaudvar melletti székhelyünkre pár percenként érkeztek az emberek. Nem kérdezték, kik vagyunk, mi sem tudjuk, ők kik voltak. Teljes bizalommal és segítő szándékkal dolgozott mindenki. Az önkéntesek olyan példamutató és kitartó munkát végeztek, hogy arra szavaim sincsenek: mikor én már fájó fejjel, a rosszullét határán próbáltam irányítani a dolgokat, ők mindig újult erővel biztattak. Idősek és gyermekek, egész családok dolgoztak az asztaloknál. Azért nem jöhettek többen, mert nem volt hely, pedig sokan jelentkeztek!

A Katasztrófavédelem egyik embere eljött, sok sikert kívánt és fölajánlotta a segítségét. Végül mi segíthettünk: kértek néhány szendvicset a gátakra, melyek kiszállításáról gondoskodtunk. Megállapodtunk a Máltai Szeretetszolgálattal és a Katolikus Karitásszal a nagy mennyiségű adomány elszállításáról, hogy az ország minden pontjára jusson. Mikor viszont kiderült, hogy a máltaiak kétszáz kiló kenyerét és húsz önkéntesét meghaladtuk, a kommunikációs vezetőjük fölhívott, és ígéretüket visszamondva jelezte, nem szállítja el a szendvicseket. Ekkor már kétezer kész adag ételünk volt, és épp ennyire volt megrendelése a katolikusoknak. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy az alapanyagok jelentős részét nem tudjuk hová vinni.

Óriási kegyelem, hogy a csapat nemhogy megtört, de kétszeres erővel dolgozott, s végül a Karitász tudta vállalni, hogy két furgonnal állnak ki, melyeket csurig megpakoltunk. Mindössze 24 órával az ötlet megfoganása után, öt óra munka eredményeképpen végül 4000 szendvicset, 100 adag gulyást, kb. 100 liter ásványvizet, 30 kg konzervet és péksüteményeket, csokoládékat tudtunk átadni legalább 600 000 forint értékben. A Katolikus Karitász országos igazgatója, Écsy Gábor atya meghökkenve nézte az óriási mennyiségű ételt: először nem is hitte el, hogy mi, mindenféle intézményi háttér nélkül mindössze egyetlen nap alatt készítettük el. Az ő segítsége nélkül nem tudtuk volna kiosztani a legrászorultabb helyeken, ahol már a gátakon dolgozók régóta nem kaptak ellátmányt. Este útnak indult, és három óra alatt az összes ételt sikerült leadni. Külön köszönöm a Katasztrófavédelem századosának a bátorító szavakat, és azt, hogy befogadták és elosztják az élelmiszert! 

Volt köztünk olyan, akinek könny gyűlt a szemébe végignézve az eredményt. Magam is kishitű voltam, de tudtam, valami nagyot tesznek az önkéntesek, mikor a Belügyminisztériumból is fölhívtak, hogy mégis kik vagyunk. Csak állampolgárok, de legfőképp emberek. A közeli rendőrségtől is kijöttek, mert sokan tévedésből nekik vitték a rádiók által is leközölt felhívás szerint az ételt, hiszen nem gondolták, hogy civil munkáról van szó. (Azon pedig ne morogjunk, hogy majdnem minden szervezet ételosztása hírértékű volt, míg ez nem. Nem számít a hír, hiszen minden étel eljutott a rendeltetési helyére!)

Az erősödő individualizmus nem győzhet a szolidaritás fölött. Amikor segítséget adhatunk, akkor érdemes is cselekednünk, mert a bűn nem csupán tettel, de mulasztással is elkövethető.

FOLYTATJUK AZ ÉTELGYŰJTÉST! SEGÍTS TE IS!

Eredetileg egynapos akciót terveztem, de úgy látom, nagyon szükség van még a munkánkra, így mától folytatjuk, amíg ember van a gátakon. Várjuk mindennap 10 és 18 óra között a segédkezőket és élelmiszert felajánlókat a Mosonyi utca 1-es szám alá (a Fiumei út sarkán lévő két zöld oszlop közötti ajtóhoz kell jönni). Folytatjuk a gyűjtést és az ételkészítést. Pénzt nem fogadunk el, csak alapanyagot, így kérjük, vásároljon be, aki amúgy pénzt szeretne adni! Tíz zsömle és pár deka szalámi is segítség. Minden alapanyag eljut a megfelelő helyre, így minden segítség.

Isten áldja a védekezőket!