Átküldtek nekem egy internetes beszélgetést, amelynek témája az volt, hogy ki melyik vallást utálja a legjobban. Arról ne is beszéljünk, hogy önmagában a kérdés is provokatív, igazából a válaszok érdekesek, legalábbis abból a szempontból, hogy nem is igazán érdekesek...

A megszokott versenyzők (szcientológia és sátánizmus, bár szigorú értelemben egyik sem lehet vallás) mellett meglepő módon pontot kapott a buddhizmus (azért meglepő, mert nem sokat tudnak róla nálunk, bár vannak magukat buddhistának mondók, akik magát a buddhokratikus rendszert vagy a láma tanításait nem ismerik, csak a meditációt alkalmazzák, mivel valamilyen oknál fogva nekik az ima nem felel meg) is. Természetesen a kereszténység és az iszlám győzedelmeskedett a negatív listán.

Ezen egyébként nincs okunk meglepődni, tudniillik bármit is teszünk, lesznek kétkedők, lesznek támadók és lesznek gyűlölködők. Krisztus azt mondta a Bibliában, hogy a családtagok egymás ellen fordulnak majd. Érdekes megfigyelni, hogy a kritikusok jelentős része nincsen tisztában az általa megvetett vallások tanaival, s itt nem az ezoterikus, rejtett tartalmakra gondolok, hanem a legalapvetőbb kérdésekre. Például az iszlám ellen a legjelentősebb két ellenérv: nőgyűlölő és erőszakos. Nem tisztem megvédeni a muzulmánokat, hiszen jellemzően ebben elég hatékonyak maguk is. Hozzá kell azonban tenni, hogy a Korán kis ismeretével is egyértelművé válik, hogy a nők szerepe központi az iszlám vallásban. A mi kultúránk számára szokatlan mindennapi vallási szabályok természetesen különösek számunkra, de amíg szekularizált államszervezetben is vannak hithű muzulmánok, akik saját választásuk szerint követik a vallási előírásokat, szerintem hiba lenne fölöttük pálcát törni. Ezt a témát természetesen a későbbiekben érdemesebb lesz részletesebben is tárgyalni. Az erőszakosság pedig a fundamentalista, extrémista irányzatokra jellemző. Ilyenekből találni minden vallásban követőket: a vallásfanatizmus a judaizmusban ez a nem zsidók teljes megvetéséig terjedhet, de még a buddhizmusban is létezik, mely szerint a világot buddhistává kell tenni, a korábbi más vallásúakat pedig szolgaként tartani. Úgyhogy még az alapvetően békésnek tartott vallások esetében is fölmerül, legfeljebb nem kap olyan reflektorfényt.

Számunkra érdekesebb téma a kereszténység bűneinek felsorolása. Erről tervezek egy részletesebb leírást, mivel a birtokomban van egy magyar egyetemi kutatás eredménye a témáról, és számomra megrendítő eredménye miatt külön bejegyzést szentelnék neki a jövőben.

A támadók között a szokásos érv, hogy minden vallás hülyíti a népet, és igazából erre nem is kell reagálni. Etikatörténelmi, filozófiai vagy akár minimális szociológiai ismeretek birtokában ilyesmit nem mond egy ember. Emögött düh és méreg van, melyet nem én fogok lebontani néhány mondatommal. Ami érdekes érv volt, és többször előkerült már életemben, hogy a kereszténység csak lopás, tudniillik a keresztény ünnepek igen jelentős része pogány ünnepekből alakult ki, valamint zsidó szokásokat is átvett (az érvelő szerint a húsvéti tojás és torma ilyen, de ez egyrészt nem igaz, másrészt nem is értem, miért hozta föl, hiszen egészen más kultúrgyökerű téma ez a két élelmiszer).

Az kétségtelenül igaz, hogy van szinkronitás a pogány vallások és a kereszténység vallásai között. De ki gondolja, hogy itt elsőbbségi versenyekről van szó? Nem feltétlenül jobb az, ami régebbi, sőt az sokszor primitívebb is. Egy animista ősvallás nem tud sem filozófiailag, sem teológiailag egy modern vallás szintjére jutni, a hitviták mérlegén megbukik, mert hiányosságai vannak, így az idő képes meghaladni. Egy igaz vallást nem tud meghaladni az idő, s ezt tudják a kritikusok is, ezért igyekeznek a kereszténységet is ódivatúvá minősíteni. Az ok prózai: ha valami az időben létezik, az nem isteni természetű, ami pedig mindentől fogva igaz és mindig az lesz, olyan abszolút dolog, mely kívül esik az időn.

Az emberi fejlődés során eljutottunk kétezer éve egy olyan pontra, mikor kinyilatkoztatást kaptunk arról, hogy milyen természete van a Teremtőnek, milyen szerepünk van a világban. Ez egy kegyelmi helyzet, nagy ajándék. Előtte az emberiség egyféle erkölcselőttiségben élt, nem ismerhette azokat a hittitkokat, melyekre azóta fény derült. Egyszerűen ahogyan a jó apa fölvilágosítja a megfelelő korú gyermekét, majd elengedi a kezét, hogy önállóan élje meg az életét, úgy kaptuk meg az Atyától a felnőtté válásunk kezdetén ezt az ajándékot. Attól, hogy a zarathrusztiánusok már korábban ismerték a jó és rossz párharcát vagy éppen a poklot, még nem téves felismerés ugyanezeket azonosítani a kereszténységben. A kereszténység nem találmány, amely elsőbbségét a szabadalmi hivatalnál kell bejelenteni, hanem igazság és törvény. Azért, mert egy alma hamarabb hullott a földre, mint egy repülőgép, még a zuhanás igaz, a gravitáció törvénye pedig mindig is létezett és igaz volt.

Az emberek nem vaksötétben éltek a krisztusi szövetségkötés előtt, de nagyon korlátozottak voltak az ismereteik. Könnyű ezt belátni annak fényében, hogy nekünk is manapság még mennyire be van kötve a szemünk. Szégyen, hogy ugyanazokat a buta kérdéseket kell megválaszolni évszázadok óta: miért szenvednek emberek, miért nem tesz csodákat mindenki előtt az Isten, miért vannak bűnök a papságban? Ezekre ezen az oldalon is igyekszem majd választ adni, hiszen ezek a válaszok nagyon régóta készen vannak, csak a kérdezők a leggyakrabban nem kíváncsiak rájuk. Céljuk nem a megértés, megismerés, hanem egy tekintélyes és ezredéves érték legyűrése, amely a pornyi létezésükben valamilyen diadalérzést okozhatna. Tolerálnunk kell ezt, minden esetben türelemmel kell válaszolnunk. Nagyon sok beszélgetésen vagyok túl, és úgy látom, egy jó válasz megnyugtatja ezeket a háborgó lelkeket, mert nem teljesen ostoba az ember: van igénye a jóra és megérzi az igazat. Ezt igyekszem majd itt is képviselni.

A pogányok korábban téli napfordulót ünnepltek ott, ahol most a keresztények karácsonyt? Jól tették! Tudták, hogy fontos, de nem volt szakrális tartalma az ünnepnek. A természeti események ünneplése kitűnő dolog, de az isteni megnyilatkozás megünneplése még inkább. Vajon melyik magasabb? Isten vagy a természet? Melyik a causa prima, melyik az ok és az okozat? (Tudom, hogy sokan saját vallási elméleteket alapítanak és a természetet azonosítják Istennel. Ez a gnosztikus szemlélet konfliktuskerülő, remek megoldás arra, hogy ne kelljen válaszolnia az egyénnek a kérdésre: akkor van-e Isten?)

Isten alakíthatta-e úgy a történéseket, hogy a természet lélegzésének megfelelően nyilatkozott meg? Hogy akkor született le a földre, mikor eleve is ünnepelt a pogányság? A kérdés tényleg az, hogy védjegyeztetett dolognak tartják-e az újpogányok ezeket a napokat. Sajnos sokuk nem is vallásként éli meg a pogányságát, hiszen keveset tud róla, keveset is tudhat, mert nem sok maradt fönn belőle. Ez inkább ellenvallás: más, mint a kereszténység, tehát kiköt mellette. Ez a lázadó attitűd nagyon átlagos és illik a mai kor elvárásaiba. A legnagyobb lázadó pedig röhög ezen az értelmetlen polémián.

Szintén megnehezíti a kritikák értelmes vizsgálatát, hogy a támadók általánosságban kereszténységről beszélnek. Későbbre feladatom lesz részletesen leírni, hogy milyen felekezetek vannak, ezek közül melyek nevezhetők kereszténynek, s az újkeresztények közül néhány kevéssé ismert szekta miért nem. Szintén érdekes kérdés, hogy miért dönt valaki konkrétan egy felekezet mellett, ha nem arra nevelték, azaz miért hiszem például én azt, hogy a katolikus hit igazságát kell képviselnem, amellett, hogy nem támadom a többieket.